A 17 éves fiú ittasan, jogsi nélkül okozott balesetet, majd úgy elfutott, hátra sem nézett saját, megsérült utasaira

Egyáltalán nem is volt jogsija a tinédzsernek, úgy vezette az autót, amivel aztán lesodródott az útról és összetörte. Nem is érdekelte, hogy voltak utasai, akik megsérültek, reflexből elfutott a helyszínről, mivel még ittas is volt. Tinédzser fiú okozott közúti balesetet március 28-án, 16 óra 40 perckor Berhida és Pétfürdő között. A szemtanúk szerint a kocsi vezetője egy kanyarban letért járművével az útról, fának ütközött, végül az oldalára borulva állt meg az autó. Ezután a mindössze 17 éves sofőr kiszállt a kocsiból, majd úgy futott el, hogy rá sem nézett megsérült utasaira, akiket a kiérkező mentők…

Tovább olvasom

Kellemetlen – Ittasan okozott balesetet a fideszes alpolgármester

A vétlen autós sérült meg az ütközésben, mindkét autó totálkáros lett. Ittasan okozott balesetet Kepli József János, Hévíz fideszes alpolgármestere – tudta meg az RTL Klub híradója. Az ütközésben megsérült a vétlen autós. Kepli József János hivatali autójával hajtott Keszthely és Várvölgy között, amikor frontálisan ütközött a szemből érkező autóval. A vétlen autós, egy tapolcai nő könnyű sérüléseket szenvedett, mindkét autó totálkáros lett. Kepli nem csupán a város alpolgármestere, hanem a Magyar Ökölvívó Szövetség elnökségi tagja is.  Papp Gábor polgármester azt nyilatkozta, hogy az alpolgármestertől tud a balesetről, és arról is,…

Tovább olvasom