A téli szünet utáni első NB2-es mérkőzése 0-0-val ért véget a Diósgyőrnek a Vasas ellen, így továbbra is vezeti a tabellát a fővárosi rivális előtt. A Merkantil Bank Liga 21., idei első fordulójában Angyalföldön játszott a DVTK a Vasas ellen – olvasható a dvtk.eu tudósításában. Az első félidőben sok támadást és három kapufát láthattak a nézők, közte a vendégszektort csordultig megtöltő diósgyőriek. A második félidőben is felváltva támadott a két csapat, de gól nem esett, így maradt a 0-0-s végeredmény. A DVTK ezzel értékes pontot szerzett a forduló rangadóján, hiszen…
Tovább olvasomCímke: NB2
Kiütéses hazai győzelem, egy pontra az éllovastól a Diósgyőr
5-0-ra győzött hazai pályán a DVTK a Budaörs ellen, így pedig egyetlen pontra felzárkóztak az NB2-t vezető Vasasra. A Merkantil Bank Liga 16. fordulójában már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert a DVTK a Budaörs ellen – írja beszámolójában a dvtk.eu. Az első félórát követően köszönetet mondhattak a vendégek azért, hogy csak ekkora lett a különbség. Dejan Karan fejjel, Könyves Norbert közelről, Molnár Gábor szabadrúgásból volt eredményes. A fordulás után a DVTK ott folytatta, hol abbahagyta, Horváth Zoltán, majd ismét Könyves Norbert növelte a különbséget. A folytatásban is inkább…
Tovább olvasomÚjabb fontos győzelmet aratott idegenben a DVTK
A Merkantil Bank Liga 15. fordulójában Kaposvárott játszott a DVTK a Szentlőrinc ellen – olvasható a beszámoló a dvtk.eu honlapon. Az első félidőben a DVTK egyre jobban beszorította ellenfelét, aminek gólban mérhető eredménye a 39. percben lett meg, Horváth Zoltán közelről lőtt egy gólvonalról kijövő labdát a hálóba. A szünet után a Szentlőrinc egyenlített, de Molnár Gábor góljával a DVTK gyorsan visszavette az előnyt. A végeredmény így 1-2 lett a borsodi klub javára. A Diósgyőri VTK ezzel a győzelemmel a harmadik helyen áll pillanatnyilag az NB2-es tabellán, mindössze egy pontra…
Tovább olvasomFontos három pont: Tiszakécskén nyert a DVTK
Idegenben győzött 2-1-re a borsodi csapat, amely így zárkózik az NB2 élmezőnyére. A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában Tiszakécskén játszott a DVTK. Jól kezdte a találkozót a csapat, Horváth Zoltán már a 3. percben büntetőt harcolt ki, amit értékesített is – olvasható a dvtk.eu beszámolójában. A folytatásban a hazaiak próbáltak egyenlíteni, ők is kiharcoltak egy büntetőt, de értékesíteni nem tudták. A második félidőben is támadtak a hazaiak, de egy nagyszerűen végigvitt gyors ellentámadásból Molnár Gábor fejesével megduplázta előnyét a DVTK. A hajrában még szépítettek a hazaiak, de a DVTK újabb…
Tovább olvasomÚjabb döntetlent játszott a DVTK az NB2-ben
A borsodi egyesület a III. Kerület csapatát fogadta, 1-1 lett a végeredmény. A Merkantil Bank Liga 10. fordulójában a DVTK az első félidő közepén vezetést szerzett Németh Márió góljával, amit a III. Kerület még a szünet előtt kiegyenlített – olvasható a dvtk.eu beszámolójában. A második félidőben egyre jobban jött előre a DVTK, a hajrában teljesen beszorította ellenfelét, de csak kapufákig jutott. Kondás Elemér edző így értékelt: „A mai napon nagyon gyengén játszottunk, semmiképpen nem érdemeltünk győzelmet. Annak ellenére, hogy szereztünk egy szép gólt, nagyon lassan szövögettük a támadásokat. Az előny birtokában…
Tovább olvasomGyőzelemmel kezdett az NB2-ben a DVTK
A Merkantil Bank Liga nyitófordulójában Felcsúton játszott a Diósgyőr a Csákvár ellen. Az első félidőben Könyves Norbert góljával szerzett vezetést Kondás Elemér csapata, majd a második félidőben megőrizte előnyét – számolt be róla a borsodi klub honlapja. A kulcspillanatot a 32. perc hozta el: Molnár szabadrúgásával Könyves Norbert lépett ki, lerázta a védőjét, majd amikor már csak Auberbachhal állt szemben, a kapuba lőtt. Kondás Elemér vezetőedző így értékelt: „Azt kaptuk ettől a mérkőzéstől, amire számítottunk: nagyon nehéz találkozó volt, mert ahogy korábban is említettem, jó csapat a Csákvár. Az első…
Tovább olvasomA felcsúti stadionban játssza első NB2-es meccsét a DVTK
Jövő vasárnap a Csákvár ellen debütál a másodosztályban a diósgyőri csapat, eddig azonban kérdés volt, melyik stadionban is játsszák majd a mérkőzést. Augusztus 1-jén 17:30-kor (legalábbis jelen állás szerint) játssza első mérkőzését az NB2-es idényben a Diósgyőri VTK. Az ellenfél az Aqvital FC Csákvár lesz, ám mostanáig kérdéses volt, hogy az idegenbeli találkozóra hol fog sor kerülni. A Fejér megyei együttes nem tud hazai környezetben játszani, mert felújítás alatt áll a pályája – írja a Boon.hu. A pályaválasztói jog felcserélése is felmerült lehetőségként arra az esetre, ha a csákváriak által…
Tovább olvasom