Többen is halálos fenyegető üzeneteket írtak az Országos Mentőszolgálat azon munkatársainak, akik beoltatták magukat koronavírus ellen – számolt be róla az Index. A mentők Facebook-bejegyzéséből kiderül, hogy az ország egyik legnagyobb létszámú mentőállomásán szolgálatot teljesítő mentők 30 százaléka már most túl van az első védőoltáson, a többiek pedig (önkéntes jelentkezés után) megadott időpontokra érkeznek folyamatosan az oltópontokra. A felelősen gondolkodó életmentő közösség tagjai saját szemükkel láthatták, mennyire komoly (akár életveszélyes) panaszokat okozhat a Covid–19, ezért számukra egyértelmű volt a döntés a vírust megfékezni képes vakcina mellett – írják. Azonban ezzel…
Tovább olvasomCímke: mentősök
A rendőrök mentették meg a mentősök elől elszaladó, majdnem elvérző miskolci férfit szilveszterkor
A rendőröknek köszönheti az életét az a miskolci férfi, aki még szilveszter éjjel vágta el a kezét egy törött üveggel, majd az őt ellátó mentősöktől elmenekült – írja az ATV. A súlyosan vérző férfit végül járőrök találták meg és vitték vissza a mentőhöz. Ha nem találnak rá, és nem látják el, akkor valószínűleg belehalt volna a vérveszteségbe. A barátja hívta a mentőket ahhoz a férfihoz, aki szilveszter éjjelén szenvedett súlyos vágási sérüléseket. „A helyszínre azonnal Miskolcról egymentőgépkocsit indítottunk. Bajtársaim közterületen meg is találták ezt a férfit. elkezdték az ellátását, de ő…
Tovább olvasomÉnek és tánc a mentősök hagyományos újévi videójában
Vicces-kedves videót osztott meg a Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat, amelyben a mentősök dallal és tánccal búcsúztatják az ó- és köszöntik az újévet. „Mentésirányítók, mentőtisztek, mentőápolók, mentő-gépkocsivezetők, de még első gyermekével várandós hr-es bajtársnőnk is elszántan készült maradék szabadidejében, hogy a koronavírus okozta nehézségek ellenére is elkészülhessen a mentőszolgálat tradicionális, újévi videója” – írják. „A bajtársak az ország négy régiójában, heteken keresztül (még online órákon is) gyakorolták a koreográfiát és végül felénekelték “2021 Mentő indulóját”, amit akár az elmaradt szilveszteri buli helyett is bárki elsajátíthat. Boldog új évet kíván az Országos…
Tovább olvasom