Huszonhat zsákban közel százhatvan kilogramm engedély nélkül szedett mohát találtak a rendőrök egy fonyi közúti ellenőrzés során. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság két nyírbogdányi és három kemecsei férfival szemben. A gyanúsítottakat 2023. május 3-án Fonyban állították meg a rendőrök egy közúti ellenőrzés során. Ennek eredményeként a rendőrök lefoglalták a két autóban összesen huszonhat zsák, majd százhatvan kilogrammnyi, engedély nélkül, a közeli erdőből szedett mohát, amely értéke meghaladja az ötszázezer forintot. A rendőrség az érintett férfiakat előállította az Encsi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket…
Tovább olvasomCímke: lopás
Vasból készült kapukat loptak Ózd környékén
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az Ózdi Járásbíróság azokat a vádlottakat, akik 2021 januárjában elhatározták, hogy különböző, leginkább elhagyatottnak tűnő ingatlanok vas alapanyagú, könnyen mozdítható, leemelhető bejárati kiskapuit fogják magukhoz venni, majd fémhulladékként értékesíteni. A terheltek a kapuk szállításához az I. rendű vádlott gépkocsiját használták, aki az eladás ügyében is intézkedett. A három férfi két hét alatt 12 arlói, ózdi, borsodnádasdi és járdánházi ingatlan kapuját távolította el, egy alkalommal cselekményük kísérleti szakban maradt. A bíróság a terhelteket társtettesként, szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt, valamint ezen túlmenően az I. és II.…
Tovább olvasomNagymamája barátnőjének telefonjáról utalt át pénzt a borsodi férfi
Az idős hölgy az óra átállítására kérte a tettest, aki azonban a netbankba is “betévedt” a gombok nyomkodása közben, később pedig erőszakoskodott is a nővel.
Tovább olvasomKihasználták áldozatuk egészségügyileg hátrányos helyzetét a tiszakeszi besurranók
A páros több alkalommal is járt a sértettnél, míg egyikük figyelt, a másik elvette a pénzt, de volt, amikor egy kályhát is elvittek.
Tovább olvasomIttasan pénzt lobogtatott a kezében Miskolcon, a tolvaj már ki is kapta a kezéből és elmenekült
Az alkalom szülte a tolvajt ebben az esetben, az éppen arra járó férfi ugyanis elfutott a könnyű prédával. Egy másik esetben pedig egy padon megpihenő férfit loptak meg, de mindkét ügy elfogással végződött.
Tovább olvasomÁrtalmatlanná tette, majd meglopta ismerősét egy ónodi fiatalember
Életveszélyt okozó testi sértés, és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 23 éves ónodi lakossal szemben. A gyanúsított egy férfi ismerősével szólalkozott össze közös italozásukat követően 2023. április 19-én 23 óra körül, Ónodon az Árpád utcában. A vitából verekedés lett, melyek során az elkövető a vitapartnerének életveszélyes sérülést okozott, majd a magatehetetlen sértett lakásából eltulajdonított egy fűkaszát, egy mosógépet és 500 forint készpénzt is. A nyomozók a sikeres adatgyűjtésének köszönhetően a férfit 2023. április 22-én elfogták, és előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki, majd…
Tovább olvasomGátlástalanul lopták a gyerekeknek küldött holmikat – videó
A nemzeti lovagrenddel kitüntetett, minden gyanún felül álló személy vezérletével zajló elképesztő, gátlástalan és pofátlan lopásokat azonban a kamerarendszer rögzítette, így többé senkinek nincs kétsége afelől, hová tűntek az elektronikai eszközök, az élelmiszer és a ruhaneműk.
Tovább olvasomHiába kötötték ki a kerékpárt, a felét így is ellopták Miskolcon
Nem nagyon zavarta a tolvajokat, hogy a korláthoz volt kötve a bicikli: amit tudtak, azt meglovasították az alkatrészek közül.
Tovább olvasomA saját rokonait lopta meg a miskolci nő
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 25 éves helyi nővel szemben. A gyanúsított 2022. október 22-én 7 óra előtt, Miskolcon egy Szentgyörgy utcai lakásban hozzátartozóinál volt vendégségben. Az elkövető rokonainak az alvó állapotát kihasználva az ágyról, illetve a párna alól eltulajdonított egy mobiltelefont, közel 40.000 forint készpénzt, illetve két bankkártyát is. A rendőrök sikeres adatgyűjtésnek köszönhetően az elkövetőt egy napon belül elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási…
Tovább olvasomFondorlatos trükkel rabolt ki egy idős asszonyt a zempléni férfi
Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint magát a villamos művek dolgozójának kiadva kereste fel az idős korú, rossz egészségi állapotban lévő sértettet egy zempléni kistelepülésen lévő otthonában. Valótlanul azt állította, hogy a villanyszámlából tízezer forint visszajár, de nála csak huszonegyezer forint van, ezért a sértettnek vissza kell adnia. A sértett ennek megfelelően a konyhaszekrényen lévő megtakarításából kivette a szükséges bankjegyet. A vádlott ezt észlelve elterelte a sértett figyelmét az egyik szobában lévő vezeték megtekintésének ürügyével és a helyzetet kihasználva magához vette…
Tovább olvasom