Több mint 200 kiló mohát loptak egy borsodi erdőből

Meglepő, de még ilyen lopás is létezik, ráadásul védett növényről beszélünk, az okozott kár több százezer forint. Több mint kétszáz kilogramm mohát lopott két férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvaszilas külterületéről. A rendőrök június 5-én Tornanádaskán egy közúti ellenőrzés során találták meg az ötvenhárom, mohával teli zsákot egy teherautóban. A védett növények értéke több százezer forint volt. A 23 és 29 éves férfit lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. (Forrás: MTI) Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tovább olvasom

Gyorsan elfogták a miskolci rendőrök a bankkártyatolvajt

A miskolci rendőrök elfogták, és gyanúsítottként hallgatták ki azt az asszonyt, aki az általa lopott bankkártyával hat alkalommal vásárolt. Lopás vétség és információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves helyi nővel szemben. Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2023. május 22-én 11 óra előtt egy miskolci társasház lépcsőjén eltulajdonította a sértett táskájából a pénztárcáját, benne személyes iratokkal, bankkártyával és pár ezer forint készpénzzel. Az elkövető a lopott kártyával még aznap negyed óra leforgása alatt hat alkalommal különböző fogyasztási cikkeket…

Tovább olvasom

Elfogták a notórius autótolvajt a miskolci rendőrök

A miskolci rendőrök több hónapon keresztül folyó, kitartó nyomozásának az eredményeként elfogták azt, a férfit, akinek három csalás, egy gépjárműlopás és tizenegy autófeltörés írható a számlájára. Lopás és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2022. december 15-e és 2023. május 15-e között – a nyomozás eddigi adatai szerint – tizenöt Miskolcon véghezvitt bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Eleinte különböző helyi szállodákban eltöltött napok és szolgáltatások igénybevétele után azokból úgy távozott, hogy fizetni már a bejelentkezésekor sem állt szándékában. Az…

Tovább olvasom

Csalás és lopás gyanúja miatt tartóztattak le egy férfit Miskolcon

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint két miskolci hotel és egy nyaraló szolgáltatásait vette igénybe úgy, hogy az ellenérték kiegyenlítése nem állt szándékában. Emellett a gyanúsított egy gépjárművet is eltulajdonított a benne hagyott indítókulcs segítségével, illetve további tizenegy autót tört fel értékek után kutatva, többek között készpénzt, rádiót, telefontöltőt és egyéb ingóságokat vett magához. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható büntetés tartamára tekintettel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet a férfi személyi körülményei kellően nem ellensúlyoznak. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon…

Tovább olvasom

Két nap alatt két helyre törtek be, majd lekapcsolták őket az encsi rendőrök

Állattartó telepre és egy-egy lakóházba törtek be Halmajon és Ináncson azok a férfiak, akiket a rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, majd elfogtak. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Encsi Rendőrkapitányság egy halmaji és két ináncsi férfival szemben. Az ináncsi betörők 2023. május 5-én egy helyi házból plüss játékokat, és televíziót vittek el. A kihallgatásukon kiderült, hogy egyikük egy korábban elkövetett terménylopással is meggyanúsítható. A halmaji férfi 2023. május 7-én egy lakóház melléképületéből pedig különféle szerszámgépeket tulajdonított el. Az elkövetők gyanúsítotti kihallgatásukon beismerő vallomást tettek. Ha szeretne tájékozott…

Tovább olvasom