Az LMP is támogatja a vizsgálatot a Lánchíd-korrupció ügyében

Ötmilliárd forint a tét, a furcsaságokkal teli ügyben ugyanis ennyivel nem tud elszámolni Karácsony Gergely, mitől lett ugyanaz a munka ugyanazon cég által megnyert pályázaton ötmilliárddal drágább. Nem minden ellenzéki erő maradt csendben, az LMP ugyanis szeretné kivizsgáltatni az ügyet.

Tovább olvasom

LMP: tíz éve be kellett volna fejezni a Lánchíd felújítását

A Lánchíd felújítását nem most kellene elkezdeni, hanem már tíz éve be kellett volna fejezni, az ugyanis hosszú ideje adóssága a fővárosnak – jelentette ki Csárdi Antal, a budapesti belváros LMP-s országgyűlési képviselője csütörtökön. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese a fővárosi Clark Ádám téren tartott, online is követhető sajtótájékoztatóján válaszolt a kormányzati kritikákra, amelyek a beruházás elkezdésének elhúzódását vagy a híd előtti virágágyás átmeneti felszámolását bírálják. A szakemberek már sok éve felhívták a figyelmet arra, hogy a híd balesetveszélyes – hangsúlyozta. A költségnövekedést a politikus a forint-euró árfolyam romlásával, valamint az…

Tovább olvasom

„Városaink kifosztása nem kormányzás!” – Lánchídra kifeszített molinóval tiltakozik az ellenzék

A Telex.hu egyik olvasója jelezte a hírportálnak, hogy szerda este fél 9 és 9 óra környékén egy hatalmas molinót feszítettek ki a Lánchídra. A fotón látszik a szöveg, miszerint “Városunk kifosztása nem kormányzás!”, az üzenetet pedig aláírta az összes ellenzéki párt. A Telex informátora szerint később megérkezett a rendőrség is a helyszínre, akik négy alpinistát el is vittek magukkal. A molinón szereplő szöveg a Magyar Önkormányzatok Szövetségétől származik, akik szerint a fideszes kormány szándékosan diszkriminálja az ellenzéki városokat és azok polgárait. Forrás és fotó: Telex.hu

Tovább olvasom