Áll a sor Lillafürednél, mert a kilátó közelében nincs kiépített parkoló

Egyértelműen pozitív lépés volt, hogy a csodaszép kilátót újra helyreállították, ám a tömegesen parkoló autókra nem gondoltak. Így két sávban közlekedni Lillafüred határában és területén jelenleg lehetetlen, amikor jönnek a látogatók. „Lillafüred végig állva. Két sávon nem lehet közlekedni” – írta az egyik miskolci Facebook-csoportban egy közlekedő. Gyorsan el is indult a vita a poszt alatt, hogy mi lett volna erre a jó megoldás. „Megcsinàltàk a kilàtòt, de arra nem gondoltak, hogy mindenki kocsival megy. Parkolòra màr nem futotta.” „Ha parkolót csináltak volna akkor az lenne a baj hogy miért…

Tovább olvasom

Már nem kell sokat várnunk az Avasi Siklóra

A Borsod24.hu értesülései szerint hamarosan valóban megszületik és nem csak terveken létezik majd az új sikló. Az első tervek már 2010-ben megszülettek, de valahogy a megvalósítás mindig váratott magára. De hogy is gondolták ezt tizenegy évvel ezelőtt? „Az Avas, Miskolc „hegye” közlekedési szempontból meglehetősen problémás, a környezetéből élesen kiemelkedő dombocskát csak szerpentineken keresztül lehet megközelíteni. Ha önmagában csak egy kilátó lenne a hegytetőn, akkor még ez annyira nem is lenne problémás, a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején azonban a miskolci várostervezők elkövették azt a hibát, hogy a nehezen megközelíthető…

Tovább olvasom

Megrongálták a borsodi kilátót, igyekeznek kijavítani

Sajnos rengeteg olyan ember van, aki a vandalizmusban éli ki örömét. A kilátónál kijavítják a tönkretett elemeket, ugyanakkor minden lehetséges eszközzel fellépnek Putnokon a vandalizmus ellen. Egymásra épülő elemekkel, tudatos fejlesztésekkel igyekeznek Putnokot és a gömöri régiót a turisták előtt vonzóvá tenni. A város környékén ugyanis rengeteg olyan természeti érték, látnivaló található, amelyet még az ország távolabbi pontjain kevésbé fedeztek fel. A turizmusfejlesztés egyik kiemelt elemének számított annak a kilátónak a megépítése, amely érinti a Kéktúra útvonalat, napos időben pedig a tetejéről még a Magas-Tátra csúcsai is láthatóak. A fejlesztés…

Tovább olvasom

Megrongálták a bükki kilátót, életveszélyessé vált, így nem látogatható

A Bél-kői tanösvényen található kilátó vélhetően szándékos vandalizmus áldozata lett. Erről a Bükki Nemzeti Park saját honlapján adott hírt a napokban. Tisztelt Erdőlátogatók, kedves Vendégeink! Sajnálattal értesítjük önöket, hogy a Bél-kői tanösvény tetején lévő kilátópontunk (feltehetően rongálás miatt) balesetveszélyessé vált és emiatt bizonytalan ideig nem látogatható. A látogatási korlátozás feloldásának időpontjáról igazgatóságunk honlapján és Facebook oldalán is tájékozódhatnak. Megértésüket és türelmüket köszönjük!

Tovább olvasom