A sályi Malinka Réka 17 esztendős és vasárnap óta ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőri szervek a lakosság segítségét kérik.
Tovább olvasomCímke: eltűnt
Hiába keresik, továbbra sem találják az egy hónapja eltűnt miskolci nőt
Több mint egy hónapja tűnt el a 66 éves nő, akit azóta is keresnek a mentőcsapatok és a hatóságok, de egyelőre nem akadtak nyomára. „Mindenhol őt keresem és látom, míg meg nem találom…” – mondja a lánya.
Tovább olvasomÖtven éve keresi ikertestvérét a miskolci nő
Minden követ megmozgat az 57 éves Márta Eliza, hogy kiderítse, valóban meghalt-e az ikertestvére a születésük után, avagy esetleg egy szörnyű bűncselekménynek, illetve az akkoriban tomboló „kórházmaffiának” esett áldozatul.
Tovább olvasomTovábbra sem találják a rejtélyes módon eltűnt miskolci nőt
Kutyákkal is keresik már a rendőrök és önkéntesek is azt a 66 éves, cukorbeteg nőt, aki rejtélyes körülmények között tűnt el kedden Miskolcról. Az idős hölgyet a Bodótető és Lyukóvölgy közötti részen látták utoljára a kamerafelvételek alapján.
Tovább olvasomEgy elkóborolt miskolci borjút keres gazdája
Érdekes állatokat kerestünk már Miskolcon, ezúttal egy borjú a soros. Legeltetés közben meglépett, gazdája pedig igyekszik megtalálni.
Tovább olvasomIsmét Lehoczki László keresőkutyájának jelzése alapján találták meg az eltűnt férfit
Az eltűnéshez képest csak négy nappal később érkezett a hívás, Hope pedig csütörtökön meg is találta a vasárnap eltűnt férfit, sajnos már csak holtan.
Tovább olvasomÚj információk és nemzetközi körözés a Miskolcról eltűnt nő ügyében
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, eltűnt egy Alzheimer-kórban szenvedő miskolci nő és feltehetőleg egy idősebb, 60 év körüli férfival tartózkodik. A hölgy családja pár nappal ezelőtt a közösségi oldalán keres szemtanúkat és kér segítséget, hátha valaki látta őt.
Tovább olvasomMiskolcon látták az eltűnt hölgyet
A Centrumnál bukkant fel Etelka néni, továbbra is keresik.
Tovább olvasomEltűnt egy nő Miskolcról, valószínűleg egy élősködő hálójába került
A keresést erősen nehezíti, hogy vélhetően az idősebb férfi külföldre szöktette a miskolci hölgyet, aki Alzheimer-kórban szenved. Aki segíteni tud Etelka néni megtalálásában, tegye meg!
Tovább olvasomNem adják fel – Lehoczki László is csatlakozott a miskolci nő kereséséhez
Lassan egy hete, múlt szerdán adtunk hírt arról, hogy eltűnt Miskolcról Kollárné Angyal Erika. Azóta sem tudja senki, hogy hol járhat a sokak által ismert 69 éves hölgy. De a remény tovább él, a kutatást nem adja fel a család, a rendőrség, sőt már Lehoczki László és Hope is csatlakozott a kereséshez. A legendás páros kedden kedden reggel arról számolt be közösségi oldalán, hogy az eltűnt hölgyet folyamatosan keresik, rendőrségi koordináció mellett dolgoznak az ügyön. „Ma újabb területeket nézünk meg kutyával” – írja Lehoczki. Mindemellett továbbra is szemtanúkat keresnek. Aki…
Tovább olvasom