Fekete-Győr András, a párt elnöke bejelentette, hogy petíciót indítanak a teljes előválasztásért – tudósít a 444.hu. „Miután a Fidesz megakadályozza, hogy a választáson mindenki a neki legkedvesebb pártra szavazhasson, a mi felelősségünk, hogy a legnyíltabb és legdemokratikusabb módon válasszuk ki a közös ellenzéki jelölteket” -közölte a párt elnöke. A párt egyébként november végén már döntött arról, hogy csatlakozik a 2022-es országgyűlési választásokra tervezett közös ellenzéki listaállításhoz. Mást nagyon nem is lehetne tenni, hiszen a választási törvény tervezett módosítása is a közös listaállítás irányába tereli. Ráadásul Volner János módosítójának elfogadásával már…
Tovább olvasomCímke: előválasztás
Hegedűs Andrea bejelentette indulását az ellenzéki előválasztáson
Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő a Demokratikus Koalícó színeiben elindul az ellenzéki előválasztáson azzal a céllal, hogy Miskolc 2. választókerületét képviselje – jelentette be Fekete Zoltánné, a Demokratikus Koalíció miskolci szervezetének elnöke és Hegedűs Andrea egy sajtótájékoztató keretében. Fekete Zoltánné kiemelte, hogy a 2022-es országgyűlési választásokra a kormánypárt leendő jelöltjeivel szemben az ellenzéki erők csak egy jelöltet kívánnak indítani az ország összes választókerületében. Hogy a 106 választókörzetben kik lesznek ezek a személyek, azt 2021-ben döntik majd el egy előválasztásformájában. A Miskolc egy részét, Sajóbábonyt, Sajólászlófalvát, Parasznyát, Radostyánt és Varbót magába foglaló…
Tovább olvasom