Hegedűs Andrea bejelentette indulását az ellenzéki előválasztáson

Megosztás

Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő a Demokratikus Koalícó színeiben elindul az ellenzéki előválasztáson azzal a céllal, hogy Miskolc 2. választókerületét képviselje – jelentette be Fekete Zoltánné, a Demokratikus Koalíció miskolci szervezetének elnöke és Hegedűs Andrea egy sajtótájékoztató keretében.

Fekete Zoltánné kiemelte, hogy a 2022-es országgyűlési választásokra a kormánypárt leendő jelöltjeivel szemben az ellenzéki erők csak egy jelöltet kívánnak indítani az ország összes választókerületében. Hogy a 106 választókörzetben kik lesznek ezek a személyek, azt 2021-ben döntik majd el egy előválasztásformájában.

A Miskolc egy részét, Sajóbábonyt, Sajólászlófalvát, Parasznyát, Radostyánt és Varbót magába foglaló választókerületben Hegedűs Andrea, a DK jelöltjeként kívánja megmérettetni magát az előválasztáson

– tette hozzá a DK Miskolc elnöke.

A civilben három évtizede pedagógusként, igazgatóhelyettesként dolgozó Hegedűs Andrea körülbelül tíz éve lépett politikai pályára, jelenleg Miskolc 3-as számú választókerületének önkormányzati képviselője és a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese. A politikus úgy fogalmazott, az a célja, hogy Orbán Viktor rendszere 2022 után a történelmi múlt része legyen.

– Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt sok nagyváros döntött úgy, hogy ellenzéki polgármestert és képviselő-testületet választ. Én is úgy gondolom, ez a helyes irány. A közös Magyarországért, közös listával, közös győzelemmel haladhatunk előre. A választókerület lakóit arra kérem, jegyezzék meg a nevem, figyeljék kiadványaimat, hallgassák meg álláspontomat és segítsenek abban, hogy az ellenzéki előválasztáson legesélyesebbként indulhassak

– hangsúlyozta.

Hozzászólások

Related posts