A hétfő délutáni karambolnál sérülés is történt, valamint a szabálytalanul közlekedő BMW-s még az utca szélén parkoló autókba is belecsapódott. A baleset a Nagyváthy és a Szent István út kereszteződésében történt hétfőn délután 3 óra körül. Információnk szerint a Nagyváthy utcán, a Zrínyi gimnázium felől érkező BMW – a stop tábla jelzését figyelmen kívül hagyva – nem adta meg az elsőbbséget a Diósgyőr felől, a Szent István úton érkező Renault Clio-nak. A kereszteződésben a két autó frontálisan ütközött. Miután a Clio belecsapódott a BMW-be, megpördült az úton, a BMW pedig…
Tovább olvasomCímke: baleset
Épp a rendőrök ellenőrizték a sofőrt, amikor egy ittas vezető belehajtott a kisteherautóba
Közúti ellenőrzést hajtottak végre a miskolci rendőrök, amikor váratlanul egy autó csapódott a megállított járműbe – számolt be az esetről a police.hu. A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, folytat bűntetőeljárást egy 60 éves miskolci nővel szemben. A sofőr 2023 február 14 –én a reggeli órákban, Miskolcon, a Hegyalja úton közlekedett autójával Diósgyőr irányába. A rendőrök éppen ezen a szakaszon az út mentén ellenőriztek egy sofőrt, amikor a 60 éves nő, belehajtott a megállított kis teherautó hátuljába. Az egyenruhások azonnal intézkedés alá vonták az…
Tovább olvasomSzalagkorlátnak csapódott, roncsvágóval kellett kiszabadítani
Defektet kapott egy kamion és a belső szalagkorlátnak hajtott az M3-as autópálya a 136-os kilométerszelvényénél, Mezőkeresztes térségében, a Vásárosnamény felé vezető oldalon, közölte a katasztrófavédelem. A mezőkövesdi hivatásos tűzoltók motoros roncsvágóval kiszabadították a járművet az összeroncsolódott szalagkorlát közül, majd felitatták az úttestre került hűtőfolyadékot. Még ugyanazon a napon, nem sokkal később, egy kilométerrel távolabb, három teherautó ütközött össze a torlódó forgalomban. Az érintett járműveket a tűzoltók áramtalanították.
Tovább olvasomZebrán gázolta el a gyalogost Szerencsen, négy évre leültetik
A Szerencsi Járásbíróság végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2021 márciusában Szerencs belterületén elütötte a gyalogátkelőhelyen áthaladó néhai sértettet – írja közleményében a Miskolci Törvényszék. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott férfi Szerencs főutcáján közlekedett a Rákóczi út – Széchenyi köz – Erzsébet köznél lévő gyalogátkelőhely felé 75-80 km/h sebességgel. A néhai a zebránál állva megvárta, míg egy másik autó elhalad, majd megkezdte az átkelést. A vádlott ekkor ért oda a baleset helyszínéhez és vészfékezés, illetve balra kormányzás ellenére sem tudott megállni, nem tudta elkerülni az ütközést.…
Tovább olvasomBaleset történt Miskolcon, az Andrássy utcában – megakasztotta a délutáni csúcsforgalmat
Hatalmas sorok alakultak ki minden irányban, miután két gépjármű összeütközött a Győri kapu közelében. Voltak, akik 40-50 percet is álltak a dugóban, ezért akit tudtak, a közösségi médián keresztül kértek arra, hogy kerülje el a környéket. Valójában ez volt az oka a hatalmas feltorlódásnak: A helyszínelés idején óriási dugó alakult ki, valószínűleg csak este áll helyre a forgalom a környéken. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomNégyes karambol történt Mályi és Nyékládháza között
Három személyt kellett kórházba szállítani a tömegbaleset után. Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a 3-as számú főúton 2023. február 8-án, 7 óra 30 perc körül Mályi és Nyékládháza között, a 173-as kilométernél – számolt be róla a police.hu. Az elsődleges adatok szerint egy utánfutón sódert szállító autós sofőrje, eddig tisztázatlan körülmények miatt neki hajtott három másik személygépkocsinak. A baleset következtében három személyt szállítottak kórházba a mentőszolgálat munkatársai. A rendőrség a helyszínelés és műszaki mentés idejére a balesettel érintett útszakaszt teljes terjedelmében lezárta. A hatóság a forgalmat mindkét irányban…
Tovább olvasomMiért? Befutott egy ember a sztrádára, ezzel tömegbalesetet okozott
Még most sem tudni, miért rohant az M5-ös autópálya úttestjére egy férfi, a száguldó járművek közé. Számos jármű összeütközött, ő maga pedig szintén nem kerülte el a súlyos sérülést. Mi lehetett a szándék? Két baleset is történt hétfőn öt perccel negyed tizenkettő előtt az M5-ös autópálya 66-os és 67-es kilométere között a Budapest felé vezető oldalon. A Police.hu tájékoztatása szerint egy férfi befutott az autópályára, ahol elütötte egy szabályosan haladó autó. A sofőr valószínűleg vészfékezett, amikor meglátta a gyalogost, ezért a mögötte haladó két kocsi, valamint egy teherautó is ráfutott. A sztrádára beszaladó férfi…
Tovább olvasomKét autó ütközött össze Edelényben
A tűzoltók mellett a mentőket is ki kellett hívni a baleset helyszínére. Két személyautó ütközött össze a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Edelényben, a 27-es főút belterületi szakaszán, a Borsodi út és a Kastélykerti utca találkozásának közelében – számolt be az incidensről a Katasztrófavédelem honlapja. Az ütközés hétfő délelőtt történt. A balesethez a kazincbarcikai hivatásos tűzoltókat riasztották. A helyszínre a mentők is kiérkeztek.
Tovább olvasomMiért volt ennyi villamosbaleset Miskolcon az utóbbi hetekben?
A szakember rámutatott, hogy mi okozta azt, hogy a januári hónap gyakorlatilag hemzsegett az olyan miskolci balesetekben, amelyeknek villamos is részese volt. Villamos elé kanyarodott egy autó január 14-én az Andrássy úton, január 24-én egy gyermek lépett a piros jelzés ellenére a jármű elé a Centrum áruház előtt, január 28-án szintén egy autó kanyarodott a villamos elé a Győri kapuban, majd január 31-én a villamos egy személyautóval ütközött az Andrássy úton, az Újgyőri főtéri körforgalomban. Ezekről az esetekről a Borsod24 is beszámolt. Vajon mi lehet az oka, hogy több ilyen baleset is történt az elmúlt hetekben? Erre a…
Tovább olvasomKét baleset is történt már a 37-es főút sodronyköteles elválasztójánál
Összesen négy baleset történt eddig a néhány hónapja átadott szakaszon. Bő két hónappal ezelőtt adták át a 37-es számú főút Gesztely és Szerencs közötti szakaszát, amely többek között azzal is bekerült a hírekbe, hogy bizonyos tempónál haladva az Érik a szőlő című népdalt zenéli az útburkolat. Viszont hiába van jelenleg is 70 km/h-s korlátozás érvényben, mivel építési területnek számít még szakasz, történtek már balesetek az érintett részen. Mint a boon.hu portál írja, több körforgalomban is láthatók áthajtásra utaló keréknyomok, de a sodronyköteles elválasztónak is többen nekihajtottak már. „2022. december 01-je…
Tovább olvasom