Az M3-as autópályán kocsikázott egy 15 éves gyerek és 17 éves barátja

A Gödöllői Autópálya Alosztály járőrei állították meg a 19-es kilométerszelvényénél egy kiskorút, aki a barátjával autózott március 16-án az esti órákban. A 15 éves fiúnak nem volt jogosítványa – hiszen életkorából adódóan nem is lehetne – de az autónak sem voltak rendben a papírjai. Hamar kiderült, hogy a jármű ki van vonva a forgalomból és a gyerek tulajdonát képezi. A fiú a rendőröknek elárulta, hogy Napokkal az eset előtt a telefonját cserélte el erre az autóra és azt tervezte, hogy majd néha beleül is elmegy vele ide-oda. A rendőrség beszámolójából…

Tovább olvasom

Jogerős: a kormány nem titkolhatja, hogy mi alapján döntött a 35 éves sztrádakoncesszió mellett

A Szabad Európa szerint két hasonló per zajlik, ugyanis a kormány 35 évre magáncégeknek adná oda a hazai autópályák üzemeltetését , illetve a hulladékgazdálkodást is. Az erről szóló információkat korábban közérdekű adatigénylésben próbálta megtudni a Transparency International de miután az NKI elutasította, bírósághoz fordult. A kabinet szerint a megalapozó számítások igazolnák azt, hogy megéri az üzlet, ezeket azonban nem akarja nyilvánosságra hozni. A bíróság a két ügy közül most a sztrádakoncesszióban döntött jogerősen úgy, hogy a Nemzeti Koncessziós Irodának közölnie kell, hogy milyen számítások alapján jutottak arra, hogy 35 évre koncesszióba…

Tovább olvasom

Csattanás az M3-ason, lezárták az autópályát

Két autó rohant bele egy felborult trélerbe, a Nyíregyháza felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták Karácsondnál. Baleset miatt lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalát a 84-es kilométernél, Karácsond közelében vasárnap reggel, miután felborult egy autószállító tréler – írja a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint két autós is későn vette észre a balesetet és ők is a trélernek ütköztek. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetben senki nem sérült meg. Az autósok az adácsi lehajtónál kerülhetnek, majd Ludasnál térhetnek vissza az autópályára. (Hvg.hu)

Tovább olvasom

Döntés: be kell vezetni az egynapos autópálya-matricát az egész EU-ban!

Az Európai Unió területén minden országnak kötelező bevezetnie az egynapos matricát. Nincs helye mérlegelésnek. A Jobbik már 2017-ben megpróbált erről javaslatot benyújtani a parlamentben, de nem meglepő módon a kormány azt is lesöpörte. Most viszont ez egy EU-döntés, kötelező érvényű. Az Európai Parlament jóváhagyta az egynapos sztrádamatrica bevezetését az egész Európai Unióban – írja a Parameter.sk. A módosítást javasló képviselők a lap szerint ezt azzal indokolták, hogy értelmetlen dolog egyhetes vagy havi matricát vásároltatni az autósokkal akkor is, ha csak átutazóban vannak, és például csak fél órát használják az autópályát valamelyek…

Tovább olvasom

Több, mint 100 autó karambolozott az autópályán – videó

Ilyen még nemigen látott senki. Személyautók és tehergépkocsik, valamint kamionok torlaszolták el az utat az ítéletidőben. Ez még az Egyesült Államokban is meghökkentő eset. Tegnap lezártak egy 30 mérföldes autópálya-szakaszt Illinois államban, miután több mint 100 autó szenvedett balesetet, több, különálló esetben – írja a CNN. A 39-es államközi autópálya Normal és Minonk között torlódás miatt körülbelül 12 órára le lesz zárva – közölte csütörtökön az Illinois állam rendőrsége a Twitteren. „Helyi partnereinkkel együtt szorgalmasan dolgozunk azon, hogy az autósokat biztonságosan elkísérjék a területről a melegítő központokba” – közölte az Illionis…

Tovább olvasom

Ismét egy döbbenetes horrorkaravánt kapcsoltak le az M3-ason

A román sofőr műszaki hibával igyekezett indokolni a szabálytalan haladást, a rendőrök viszont nem engedték tovább az óriási túlsúllyal rendelkező járműszerelvényt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályának munkatársai vontak intézkedés alá 2022. február 3-án az M3-as autópálya Szabolcs megyei szakaszán egy német hatósági jelzésű Mercedes típusú személygépkocsit, amely egy személygépkocsit, és az ahhoz kapcsolt szállítmánnyal terhelt trélert vontatott. A román állampolgárságú járművezető a járműszerelvénnyel a gyorsforgalmi út leállósávján közlekedett Mátészalka irányába. A rendőri intézkedés alatt a szabálytalan közlekedést műszaki hibával indokolta, de ennek ellenére nem hagyta el az…

Tovább olvasom

Ijesztő porvihar az M3-ason, az autók lépésben haladtak a veszélyes szakaszon – videó

Az autópályán olyan sűrű porvihart kavart az orkánszerű szél vasárnap, hogy az autósok jobbnak látták, ha inkább alaposan lelassítanak, ameddig át nem érnek a veszélyes szakaszon. Vasárnap az ország északi részén sokfelé viharos erejű szél tombolt, a széllökések elérhették helyenként a 100 km/órás sebességet is. Az erős szél miatt a meteorológiai szolgálat az ország számos térségére adott ki narancs riasztást, a tűzoltók a kora délutáni órákig már több mint hatszáz riasztást kaptak a fővárosban és az ország több megyéjében kidőlt fák és megrongált épületek, autók miatt. A szélviharok és széllökések hatására az M3-as…

Tovább olvasom

Ezekre figyeljünk az idei autópálya-matricák vásárlásakor, ha az M30-ason közlekedünk

2022. január 1-jével díjkötelessé válik az e-matricás rendszerben több útszakasz is. Többek között Borsodban az M30-as autópálya Miskolc-észak és Tornyosnémeti közötti szakasza válik pénzkötelessé. Ugyanakkor az M30-as autópálya Miskolcot elkerülő szakasza továbbra is díjmentes marad. Fizetőssé válik továbbá az M76-os autóút Balatonszentgyörgy és Keszthely-Fenékpuszta közötti szakasza, illetve az M85-ös autóút Sopron-kelet és Sopron-észak közötti szakasza. A Komárom-Esztergom megyei e-matrica az M1-es autópálya vonatkozásában a 48-as km-nél lévő Szárligeti-csomópont és a 112-es km-nél lévő M1-M19 csomópont között lesz érvényes. Ezeken kívül díjkötelessé válik az M4-es autóút Abony és Törökszentmiklós-nyugat közötti szakasza, ami egyúttal…

Tovább olvasom

Több baleset is történt Borsod megyében, az M3-ason is lezárás

Hol a havas, hol a jég miatt csúszós utak okoznak gondot az országban. Megyénkben is több csattanás történt pénteken. Az Útinform felhívta a figyelmet, hogy az ország északnyugati részén eső, ónos eső, keleti részén pedig hó esik. Az Útinform tájékoztatása szerint az M3-as autópályán, a Miskolc felé vezető oldalon, Mezőkövesd térségében egy személygépkocsi a szalagkorlátnak ütközött. A 135-ös kilométernél a belső sávot lezárták. Az M35-ös autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Debrecen elkerülő szakaszán, egy személyautó szintén a szalagkorlátnak csapódott. A 38-as kilométernél a külső és a leállósávot lezárták. A…

Tovább olvasom

Alaposan drágul az autópálya-matricák díja a jövő hónaptól

Követi az inflációt. Csak a fizetésünk és a nyugdíjunk valahogy nem annyira. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 45/2020. (XI. 28.) ITM tavaly életbe lépett rendelete alapján minden évben inflációkövető módon újraszámolják a következő évre vonatkozó autópálya-matricák árát, illetve a pótdíjak és pótdíjkülönbözetek mértékét is. Már elindult az elővásárlás is: december elejétől megvásárolható a jövő évi megyei és országos autópálya-matrica. A KSH augusztusban 4,9 százalékos inflációt mért, így a D1 kategóriába tartozó autósok 10 napos matricája 3640 helyett jövőre 3820 forintba kerül majd, míg a havi e-matrica díja 4970-ről 5210…

Tovább olvasom