Szilveszterkor felmentést kapnak a kijárási tilalom alól az állatvédők

Az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint felmentést kapnak a kijárási tilalom alól az állatvédők 2020. december 31. 20 óra és 2021. január 1. 5 óra között. Ovádi Péter állatvédelemért felelős miniszteri biztos kezdeményezte a felmentést, ami szerint a rendőrség a bejegyzett, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezet által kiállított igazolásokat el fogja fogadni a fent említett idősávban. A rendőrség csak olyan szervezetek igazolását fogja elfogadni, aminél az állatvédelem a fő tevékenység. Ovádi Péter elmondta, hogy a civil szervezetnek bejelentés alapján befogást vagy elhelyezést kell biztosítania, akkor azt jogszerűen teheti meg az igazolás birtokában,…

Tovább olvasom

Élő állatot dobtak a szelektív hulladék közé

A Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai kidobott kisállatot találtak a szemét között, beszámolójuk szerint nem először – nyilatkozta a kapos.hu -nak Szilágyi Ádám, a társaság ügyvezetője. A napokban egy hörcsög mászott elő a hulladék közül a kézi válogató futószalagján. A kisállat jól van, az egyik kolléga már örökbe is fogadta. „Még mindig vannak ilyen emberek, akik a megunt kedvencüket kidobják a kukába” – nyilatkozta Szilágyi Ádám.

Tovább olvasom