Hamarosan hivatalosan is átadják az Alkotóparkot

Április 21-én hivatalosan is megnyitja kapuit az Y-híd mellett található, Alkotópark névre keresztelt terület. A mintegy háromezer négyzetméteres részen pengefalakat alakítottak ki, melyet művészeti célra április 21-től lehet legálisan használni. A parkot másnap, azaz 22-én egy megnyitóbulival avatják fel, ahová szívesen várják az érdeklődőket az ország bármely pontjáról. Az Alkotópark emellett közösségi térként is funkcionál majd, ahol a jövőben egyéb programok is megvalósulhatnak: előadások, performanszok, tánc előadások. A tervrajzon „művészi összevisszaságban” álló kisebb falszakaszok valójában gondosan tervezetten helyezkednek el, úgy irányítva, hogy ne lehessen elbújni mögöttük – elkerülendő az italozók, hajléktalanok…

Tovább olvasom

Az alkotópark is elkészült az Y-hídnál

A gigaprojekt lábánál egy olyan – több mint háromezer négyzetméteres – alkotóparkot alakítottak ki, ami a remények szerint fiatalokat és idősebbeket egyaránt csábít majd pihenésre, alkotásra, kikapcsolódásra. Először augusztusban írt arról a Minap.hu, hogy a miskolci önkormányzat attól tart, hogy a funkció nélküli terület elhanyagolttá válik, ezért a hasznosításán gondolkodnak. Elvetették az eredeti terveket, amik arról szóltak, hogy maximum befüvesíti a területet a beruházó, a Kont utcai házsor hátsó kerítésfala pedig gyakorlatilag nyitottan marad, maximum drótkerítéssel zárták volna le ezt a részt. Az ott élők is jelezték problémáikat, így a főépítész és…

Tovább olvasom