Akár kétszázezer forint bírságot is jelenthet a megmaradt tűzijáték

Az újévi ünneplés után nem árt tájékozódni egy kicsit az érvényes jogszabályokat illetően, hiszen senki sem szeretne az ünnepek után súlyos összegeket fizetni egy szabálysértés miatt. Márpedig azok, akik nem adják le január 5-ig a harmadik kategóriába sorolt tűzijátékokat, pontosan erre számíthatnak. De vajon mit is jelent a harmadik kategória, és hol tudjuk leadni a fel nem használt termékeket?

Tovább olvasom

Előkerült MC Isti egy régi videója a Mónika show-ból

Köröskényi István, a miskolciak botrányhőse 21 éves korában szerepelt a legendás kibeszélő műsorban, ahol elmesélte a nézőknek többek között azt is, hogy mi okozza szemének rendellenességét. Az adásba édesanyja is elkísérte, valamint egy másik szereplőt is láthatunk a felvételen, aki Isti problémáját igyekszik megoldani.

Tovább olvasom

Vízalatti óévbúcsúztató a Mályi-tóban – videóval

A Neptun Búvár Klub és Mentőcsapat idén 56. alkalommal merült alá a mindössze egyfokos vízbe. A nem mindennapi szilveszteri ünneplés már az alapítás óta része a klub életének, így mondhatni tradícióvá vált. A víz alatti pezsgőbontásra sokan kíváncsiak voltak, a helyiek közül páran még a hideg mártózást is kipróbálták.

Tovább olvasom

A Miskolc Autó tulajdonosa felvásárolta a Volvo helyi képviseletét

A borsodi megyeszékhelyen működő Audi, Volkswagen, Seat/Cupra, Skoda és BMW üzemeltetője a napokban megegyezett a Lorantffy utcában található Volvo képviselet tulajdonosával. Lukács Gáborral, ezzel a svéd elit márka is helyet kapott a méretes, évente nagyjából 1500 eladott autót jelentő portfolióban – jelentette be Sándor Attila, Miskolc ismert autókereskedelmi szakembere.

Tovább olvasom

Így égett és süllyedt el egy harmincmilliós hajó Tokajjal szemben a Tiszán (exkluzív képekkel)

Tűz ütött ki egy 12 méteres hajón a Tiszán, majd rövid időn belül teljesen ki is égett a rakamazi oldalon kikötött vízijármű. A középkorú tulajdonos ugyan kimenekült, de égési sérüléseket szenvedett, ezért a helyszíni ellátást követően kórházba szállították. A helyszínre érkező tűzoltók elmondása szerint a legnagyobb veszélyt az üzemanyagtartályok robbanásának lehetősége jelentette, ezért elsődleges feladatuk ezek védelme volt. A mentést és az oltást tovább nehezítette, hogy a hajó csak egy keskeny hídon keresztül volt megközelíthető – árulta el Vaszil Zoltán, a helyi katasztrófavédelem mentési munkálatokat irányító tisztje vasárnap a Tények.hu-nak. Végül sikerült eloltani a…

Tovább olvasom

Angyal Bandi, a hírhedt borsodi betyár története

Az 1780-as években szinte mindenki ismerte a megyében annak a jóképű, hivatásos zsiványnak a nevét, aki meglepő intelligenciáról és jó modorról adott tanúbizonyságot. Angyal Bandi némiképp kakukktojásnak számított a betyárok között és igazi haramiának falusi körökben. Cikkünkből kiderül, hogyan vált bűnözővé egy nemesi család sarja és milyen sors jutott neki osztályrészül.

Tovább olvasom

Miskolcon is egyre gyakoribb, hogy karácsonyra testékszert hoz a Jézuska

Elsőre minden bizonnyal egy teletetovált, erős testalkatú férfi jutna eszünkbe, ha megpróbálnánk elképzelni egy hivatásos body piercert. A magyarul talán legjobban testékszer-készítőnek fordítható szakma rejtelmeibe azonban nem ő, hanem egy fiatal lány vezette be a Borsod24 munkatársait, aki arról is mesélt lapunknak, kik, miért, hogyan, mennyiért és mennyi pirszinget vállalnak be manapság Miskolcon és környékén.

Tovább olvasom

Nyakunkon a karácsony, tombol az ajándékozó kedv Miskolcon

Motoros mikulások, ünnepi fényekben pompázó kukásautó, meleg tea a rászorulóknak és ingyen pogácsák. A csoportok, a cégek és a vállalkozók komolyan vették a karácsonyt, de a megyeszékhelyen úgy tűnik a civil, hétköznapi emberek sem feledkeztek meg a szeretet ünnepéről. A szándékosan elhagyott kedvességekből még én magam is részesültem.

Tovább olvasom