Hamarosan végleg búcsút kell inteni a miskolci közösségi közlekedésben használt régi MobilON alkalmazásnak. Az MVK december 1-jétől kizárólag az új generációs MobilON+ használatát támogatja, ezért arra kéri az utasokat, hogy időben váltsanak az új verzióra.
A 2020-ban bevezetett klasszikus alkalmazás november 30-ig még elérhető marad, december első napjától azonban már csak a MobilON+ lesz használható. Az új fejlesztés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem szakmai hátterével, a HC Linear Kft. közreműködésével készült.
Az alkalmazás a miskolci autóbusz- és villamosjáratok mellett a mikromobilitási, illetve rolleres közlekedési lehetőségeket is figyelembe veszi az útvonaltervezés során. A felhasználók valós idejű információkat kaphatnak a járatok érkezéséről, a járművek aktuális helyzetéről, valamint a forgalmi hírekről és menetrendi változásokról. Az adatokat térképes felületen is megjeleníti a rendszer.
A mindennapi utazást a kedvencek funkció is egyszerűsíti: a gyakran használt járatok, megállók és úti célok elmenthetők, így később gyorsabban elérhetők. A MobilON+ Android 5.0 vagy újabb, illetve iOS 14 vagy újabb operációs rendszerrel rendelkező készülékeken működik.
Az MVK arra figyelmezteti az utasokat, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra az átállást, így december 1-je után is zavartalanul használhatják a digitális utastájékoztatást és az útvonaltervezést.
Fotó: NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
