Éheztette és bántalmazta nevelt gyermekét egy borsodi nevelőszülő

Vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki a vád szerint súlyosan elhanyagolta és fizikailag is bántalmazta a gondozására bízott 11 éves kislányt. A gyermeknek nem biztosítottak megfelelő élelmezést és meleg ruházatot, az udvari illemhely használatára kötelezték, és a téli hidegben is az udvaron kellett tartózkodnia. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést és a gyermekekkel kapcsolatos foglalkozásoktól való eltiltást indítványozott.

A vádirat szerint a kormányhivatal 2022 augusztusának végén helyezte el a gyermeket a vádlott egyik borsodi településen található háztartásában. A nő ekkor két másik nevelt gyermekről és saját gyermekeiről is gondoskodott, így a rábízott kislány neveléséért, felügyeletéért és ellátásáért is felelősséggel tartozott.

Azonban 2024 októberétől a nő már nem engedte meg a gyermeknek, hogy a házon belüli illemhelyet használja, kizárólag az udvari árnyékszéket vehette igénybe. Az élelmezéséről sem gondoskodott megfelelően. Hétköznapokon otthon nem kapott enni, az iskolában étkezett, és annyira éhes volt, hogy az osztálytársaitól kapott ételeket fogyasztotta. A nevelőszülő a vádirat szerint folyamatosan éreztette vele, hogy saját gyermekeihez képest alacsonyabb rendűnek tartja.

A kislánynak a téli időszakban sem biztosítottak megfelelő meleg ruházatot. Az iskolába indulás előtt és a hazaérkezése után is udvari takarításra kötelezték, és akkor is kint kellett maradnia, amikor fázott, és szeretett volna bemenni a házba. A vádirat szerint ilyen esetekben a nő fizikailag is bántalmazta.

Egy reggel, 2025 második felében mínusz 14 Celsius-fokos hidegben a gyermeknek az udvaron kellett várakoznia az iskolába indulás előtt. A kislány fázott és sírt, mire a nevelőszülő a vád szerint belerúgott a lábába. A gyermek még aznap elmondta a történteket az osztályfőnökének, ezt követően pedig azonnali intézkedéssel egy másik nevelőszülőhöz vitték.

Az ügyészség álláspontja szerint a nő súlyosan megszegte a nevelőszülői feladataiból eredő kötelezettségeit, és ezzel veszélyeztette a gyermek testi, érzelmi, erkölcsi és értelmi fejlődését. A büntetlen előéletű vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztést indítványoztak, emellett azt is kezdeményezték, hogy tiltsák el minden olyan foglalkozástól, amelynek keretében 18 éven aluliakkal kerülne kapcsolatba.

Az ügyben a nő bűnösségéről a bíróság dönt.

Fotó: NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ (mindsetpszichologia.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek