Betörőket fogak a miskolci rendőrök. A járőrök pár óra alatt azonosították azokat az elkövetőket, akik egy miskolci dohányboltba, illetve egy körömi iskolába törtek be.
A Magyar Rendőrség hírportálja, a police.hu számolt be arról, hogy két érdekesebb is történt a napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az egyik a megyeszékelyen, a másik Köröm községben.
Az első eset kapcsán tudható, hogy egy 58 éves férfi október 11-én, este 22 óra után tört be egy miskolci dohányboltba, ahonnan közel 50 ezer forint váltópénzt, és pár doboz cigarettát vitt el. A rendőrök a tolvajt egy közeli benzinkúton, egy órán belül fogták el, aki már ott, a helyszínen beismerte tettét.


A körömi iskolába egy 19 éves fiatalember és 23 éves női segítője tört be ugyanaznap, október 11-én 20 óra körül. Amíg a fiatalabbik betört, addig az idősebbik kint figyelt. A páros laptopot, tollakat, hangfalat és édességeket zsákmányolt. A rendőrök őket is rövid idő alatt beazonosították, és elfogták, majd a rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A Miskolci Rendőrkapitányság mindkét esetben lopás miatt folytat eljárást.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
