Ősszel is lendületet adhatsz az ötletednek! – Újra meghirdette ifjúsági pályázatát a Dialóg Egyesület

Újra kiírták a Lendület elnevezésű pályázatot, amelyre továbbra is 16 és 30 év közötti miskolci kötődésű fiatalok jelentkezhetnek, bármilyen közösségi program (például klub, kiállítás, slam poetry est, alkotóműhely) ötletével. A megvalósításra a nyertesek akár 100 000 forintot is kaphatnak, és helyszínt is: az Avasi Közösségi Kávézóban.

A Dialóg Egyesület szeptemberben hirdette meg Lendület elnevezésű pályázatának őszi fordulóját. A kiírásra 16 és 30 év közötti, miskolci kötődésű fiatalok jelentkezhetnek, bármilyen közösségi programötletével. A megvalósítására akár 100 000 Ft támogatást is kaphatnak a pályázók – áll a civil szervezet által közétett felhívásban.

Az első körre idén márciusban került sor – írják a szervezők –, a nyertesek között pedig volt gimnazista és egyetemista csapat, valamint már dolgozó fiatal felnőtt is. Az ő lelkes szervezésüknek köszönhetően egy Just Dance verseny, két nemzetközi kulturális est és egy háromrészes kreatív programsorozat is helyet kapott az Avasi Közösségi Kávézóban. 

Az új kirás szerinti, október 11-ei határidőig beérkező pályázatokat a Dialóg Egyesület munkatársainak szakmai előszűrése után online közönségszavazásra bocsátják. A tavaszi fordulóhoz képest változást jelent, hogy legalább egy támogatottat a közönségszavazástól függetlenül választ ki az egyesület munkatársaiból álló zsűri.

A nyertesek jutalma:

  • projektenként legfeljebb 100 000 Ft támogatás (egy pályázati fordulóban összesen 300 000 Ft keret áll rendelkezésre)
  • helyszín (hangtechnika-, konyha- és eszközhasználattal együtt) az egyesület által működtetett Avasi Közösségi Kávézóban (3529 Miskolc, Szentgyörgy út 42-44.)
  •  mentorálás, kommunikációs segítség

Pályázni lehet:

• egyénileg,
• baráti társasággal,
• iskolai közösség vagy diákönkormányzat csapatával,
• ifjúsági szervezettel vagy informális csoporttal.

A pályázati program menetrendje a következő:

  • Jelentkezési határidő: október 11. 23:59
  • Előszűrés: október 13.
  • Közönségszavazás:  október 14-26.
  • Eredményhirdetés: október 26.
  • Megvalósítás: november-december.

A pályázati időszakon túl is folytatódó eseménysorozat vagy klub esetén a megvalósítás a program elindítását jelenti. 

Az egyesület célja, hogy fokozatosan a lebonyolításba is bevonja a fiatalokat, ezért aki a nyertesek közül nyitott rá, az a következő körben ifjúsági nagykövet lehet, mentorálhat más pályázókat vagy ha szeretne, akár a zsűribe is bekerülhet.

A legjobb programok pedig akár hosszabb távon is helyet kaphatnak az Avasi Közösségi Kávézóban.

A 2002-ben alakult Dialóg Egyesület az erős és független közösségekért, a hatékony civil együttműködésekért és az aktív állampolgárság népszerűsítéséért dolgozik. Kiemelten fontos számára, hogy demokratikus részvétel, a kulturált vita és a társadalmi felelősség fontosságát minden korosztályban tudatosítsa. Más fiataloknak szóló programjai – például a VoxPop vitaestek – mellett Lendület című pályázatával is szeretné bátorítani a gimnazista és egyetemista korosztályt, hogy merjenek szerepet vállalni a városuk és közösségük alakításában. A pályázatból  minden évben egy tavaszi és egy őszi fordulót terveznek. 

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek