Napok óta kering az interneten, miszerint a miniszter asszony milyen durván lenézi a tanárokat, kisiskolákat záratna be és egyéb hasonló állítások a korábban 16 évig hatalmon levők részéről. A tárcavezető szerint a KDNP-nek korábban kormányzó pártként része volt az oktatás lezüllesztésében, és lenézi a tanárokat. Lannert Judit fellebbentette a fátylat Rétvári Bencéék friss manipulációjáról.
Manipulációnak nevezte Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán azt az összevágott interjúrészletet, amelyet Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője közölt korábban a közösségi oldalán. Mint Lannert írta, a rádióinterjú 2023 márciusában készült, amelyet most miniszteri megszólalásának állított be a KDNP politikusa.
Mielőtt bárki elhinné ezeket, javaslom, hogy nézze meg a poszt alatti kommentben belinkelt teljes interjút, és látni fogja semmi sem igaz a valótlan állításokból. Nem is szerettem volna minderre reagálni, mert ez ugyanaz a szint, mint amikor mesterséges intelligencia segítségével képeket hamisítanak rólam, most mégis kénytelen vagyok megtenni, mert a felelőtlen hazudozás sokakat megtéveszthet.
– fogalmazott a tárcavezető, aki írása alatt belinkelte az eredeti interjút is.
Rétvári Bence az oktatási miniszter Klubrádiónak adott 2023-as interjújából négy mondatot, mondatrészt tett közzé, és amely alapján lemondásra szólította fel Lannertet – aki egyébként az ominózus interjúban éppen, hogy a Fidesz-KDNP oktatási rendszerét kritizálta, amely „azokat a tanárokat vonzza, akik nem szeretnek innovációkban gondolkodni, és ezen szeretne változtatni. És nem a kisiskolák bezárásáról beszélt, hanem a pazarlás megszüntetéséről, és példaként említette, hogy nem ördögtől való, ha két kisebb iskola például közös laboratóriumot használ kémiaórán” – írta az esetről Dull Szabolcs újságíró.
Lannert Judit mondatai sorrendben a Rétvári-videóból:
- „Probléma, hogy most tényleg pedagógusnak az megy, akinek ez a fajta oktatás, ami most van, testhez álló és ezek valóban nem az önállóan gondolkodó, innovatív emberek”,
- „Nálunk azért olyan alacsonyak a tanárbérek, mert nagyon sok tantárgy van és nagyon sok kicsi iskola, és itt most a városi gimnáziumokra is gondolok, mert azok is sokkal kisebbek, mint az európai átlag”,
- „Meg kell szüntetni a pazarló dolgokat, a sok tantárgyat, a sok kisiskolát”,
- „Én az összes igazgatót leváltanám”.
Lannert Judit sajnálatát fejezte ki, hogy a KDNP párpolitikai érdekből próbálja hergelni a pedagógusokat. Szerinte ez az elmúlt 16 évből is jól ismert gyűlöletkeltésre építő propagandalogika, amivel „épp a hazugságok terjesztői nézik le a tanárokat, nem feltételezve róluk annyit, hogy utána tudnak nézni, mi hangzott el valójában”.
Mindezt úgy teszi a KDNP, hogy „kormányzó pártként része volt az oktatás lezüllesztésében: elvették a tanárok szabadságát, jogait, felesleges adminisztratív terhekkel büntették őket, és kirúgatták, megalázták és megszégyenítették azokat a pedagógusokat, akik mindezek ellen tiltakoztak”.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnöke is megszólalt az ügy kapcsán: mint Nagy Erzsébet fogalmazott, nem lehet őket egyik kormány alatt megalázni, majd a következő alatt politikai pajzsként használni, és nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írja a Hvg.hu.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
