Ózd mindent megtesz, hogy még legalább egy gyermekgyógyász szakorvos érkezzen – a főigazgató, a polgármester és a tiszás képviselő összefogott

Nemrég még a kórházi osztály bezárása is felmerült, szerencsére ennél azért jobb a helyzet már, de a hétvégék még nem megoldottak. Most hárman együttes erővel, különböző anyagi és egyéb segítségekkel igyekeznek idecsábítani még egy gyermekorvost.

Hárman együttes erővel harcolnak az ózdi kórház gyermekosztályáért.

A város polgármestere arról tájékoztatta a lakosokat, hogy Dr. Németh Csilla képviselő asszony szervezésében hárman igyekeznek orvosokat invitálni a borsodi városba. „Az önkormányzat egy felújított városközponti lakással, Képviselő Asszony 200 ezer forintos letelepedési támogatással, Bélteczky János főigazgató úr pedig emelt bérrel várja a gyermekgyógyászokat. A felmerült bezárás helyett már csak hétvégén nem sikerül megoldaniuk az ellátást. Amennyiben legalább egy új orvos vállal itt munkát, akkor a hétvége is megoldott lesz” – fogalmazott bejegyzésében Janiczak Dávid polgármester.

A hozzászólók is nagyon örülnek a kezdeményezésnek. Többen hiányolták az összefogást látva, hogy vajon a körzet fideszes képviselője, Csuzda Gábor miért nincs köztük és miért nem igyekszik minden erejével segíteni orvost találni Ózdra. Az átlagos vélemény pedig így néz ki. „Nagyon nagy köszönet az összefogásért! Bízom benne, hogy sikerülni fog!”

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek