A miskolci Nyitott Ajtó Baptista Központ fennállásának 15. évfordulója alkalmából családi napot tartott augusztus 29-én, szombaton a Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában. Az eseményen a szervezők számítása szerint félezren vettek részt.
Az eseményre meghívást kapott minden (a szervezet fenntartásában működő) intézmény és szolgáltatás dolgozója, családjukkal együtt. Mint utóbb maga a Központ beszámolt róla, kicsiknek és nagyoknak egyaránt sok-sok tartalmas programmal, finomsággal, izgalommal, testi és lelki feltöltődés lehetőségeivel is szolgáltak a nap során.
Volt főzőverseny, kreativitást serkentő állomásokból álló csapatverseny, továbbá gyerekprogramok számtalan játékkal és Öcsi Bohóccal. Nem maradhatott el a finom ebéd, a lángos, a fagyi, a tombola és a sok-sok értékes nyeremény sem – írják. A nap második felében a NABAK elnöksége nevében Mészáros Kornél elnök és Bódis Sámuel ügyvezető főigazgató tekintett vissza az elmúlt 15 esztendőre, mely során, mint beszámoltak róla, „mindvégig Istenre figyelve tették egyre többek számára elérhetővé a ‘nyitott ajtó’ üzenetét és szolgáltatásait”.

- A beszámolóból kiderül: a NABAK ma már komplex intézményhálózatként működik, mintegy 450 munkatárssal. Az óvodai nevelés mellett több mint 1400 diák oktatásáról gondoskodik általános iskolától a szakképzésig, miközben közel 6000 rászoruló számára biztosít szociális alapellátást a miskolci, edelényi, tiszaújvárosi, putnoki és az ózdi térségben.
A családi nap délutáni programjai között szerepeltek keresztény zenei és énekes előadók is, fellépett a KER-SONGS együttes, a Continental Singers, és a Szentpétery Family.
A szervezők azon szándéka is teljesült – tudtuk meg –, hogy „a jó hangulatú együttlét mellett egymás mélyebb megismerését és a csapatépítést is szolgálta a nap, s eközben hálás szívvel tekinthettek egymásra és az elmúlt évekre”.



Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
