Megvan Magyarország Tortája: különleges gyümölcsös-tejfölös kreáció lett az idei győztes

Ismét a gyulai Kézműves Cukrászda csapata hódította el a Magyarország Tortája címet a jubileumi, huszadik alkalommal kiírt megmérettetésen. A Rögös túró és tejföl tematikájú versenyen a Bíborfehér névre keresztelt édesség lett az első helyezett, míg a cukormentes kategória győzelmét a balatongyöröki Promenád Kávéház Szilvafácska nevű desszertje szerezte meg. A nagyközönség az augusztus 20-i nemzeti ünnepen kóstolhatja meg először a győztes kreációkat.

Rekordszámú, összesen 60 nevezés érkezett a Magyar Cukrász Ipartestület által kiírt idei versenyre, amely a hagyományos magyar gasztronómia két ikonikus alapelemét, a rögös túrót és a tejfölt állította a középpontba. A négykörös zsűrizési folyamat végén a Balogh László, Balogh Zoltán és Kis Roland alkotásából álló gyulai csapat megvédte tavalyi címét a Bíborfehér névre keresztelt tortával.

A győztes édesség alapja a selymes tejfölös mousse, a rögös túró és a bogyós gyümölcsök harmonikus találkozása, ezt többek között a liofilizált málna, a pirított mandula és különleges összetevőként a feketeribizlibor teszi teljessé. A verseny szigorú előírásai szerint a nevezett tortáknak legalább 40 százalékban tésztaréteget kellett tartalmazniuk, kizárólag természetes és kiváló minőségű alapanyagok felhasználásával.

A megmérettetésen a második helyezést a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda képviselője, Füredi Krisztián érte el a Rétegek tánca nevű alkotásával, míg a dobogó harmadik fokára a siófoki Dinasztia Cukrászda cukrásza, Lázár Tamás állhatott fel az Eprek hercege nevű tortával.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány együttműködésével lebonyolított Magyarország Cukormentes Tortája versenyt idén a balatongyöröki Promenád Kávéház csapata – Puchovszki Alena, Pethő Gábor és Vadócz Jenő – nyerte meg. A Szilvafácska névre hallgató, hozzáadott cukrot nem tartalmazó édesség a szilva gyümölcsösségét ötvözi dióval, tejcsokoládéval, egy könnyed fahéjas mousse-szal és zöld teával.

A két győztes édességet a nagyközönség először az augusztus 20-i ünnepségsorozat keretében, a budapesti Várkert Bazárban található Magyar Ízek Utcájában kóstolhatja meg. Ezzel párhuzamosan országszerte közel 500 cukrászda tűzi majd étlapjára a különlegességeket, amelyek pontos listája augusztus 18-tól válik elérhetővé a Cukrász Ipartestület hivatalos felületén.

Képek: Magyar Cukrász Ipartestület FB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek