Nézem az elszántan és büszkén pózoló játékosokról készült fotót, olvasom a régi, magasztos történeteket és egyszerűen nem akarom elhinni azt a szívfacsaró valóságot, ami ma Bánszállást jellemzi. A település több mint 150 éves története kezdetén a mennyország díszes szobájában érezhették magukat az ottlakók, viszont az utóbbi néhány évtizedben a pokol legmélyebb bugyraira emlékezetet a vidék.
A kép tanúsága szerint az 1930-as évek elején készülhetett a csapatkép, a Bánszállási Testgyakorlók Köre ekkor már évek óta működött. A pontos alapításra vonatkozó adatot nem találtam, de vélhetően az Ózdi Kohász létrehozását követő esztendőkre tehető, vagyis az 1910-es évek kezdetére. A székeken ülő férfiak foglalkozása többségében a helyben üzemelő bányához köthető. Nem véletlen, maga Bánszállás megszületését is a szénbánya megnyitásának köszönhetjük.
Az Ózdtól hét kilométerre fekvő település kialakulása 1868-ban indult, ekkor nyílt meg a bánya, a fokozódó termelés miatt egyre több ember telepedett le az erdős dombok által ölelt területen. Egy sokszínű, soknemzetiségű falu képe bontakozott ki az évtizedek során. Erdélyből, az Alföldről, de még Csehszlovákia felől is érkeztek ide betelepülők. Gazdag kulturális élet jött létre, közösségi terek egész sora épült ki határain belül, így óvoda, iskola, bolt (magazin), kocsma, kerthelyiség, lampionos sétáló liget, kuglipálya, kultúrház, mozi, vidámpark. És persze focipálya. A futball a legnépszerűbb sporttevékenység volt a környéken, a helyi sportpályát a falu északi pontján jelölték ki és kétméteres deszkakerítéssel, valamint sodronykötéllel kerítették el. A bejárattal szemben fedett lelátót építettek, a nézőterét pedig lócákkal töltötték meg.
A labdarúgók rendre a térség legjobb csapatai ellen mérettették meg magukat, a legsikeresebb időszak az II. világháború kitöréséig tartott, amikor is az országos harmadosztályban számító bajnokságban szerepelt a BTK. A világégést azonban hanyatlás követett. Nem csak a sportban, hanem Bánszállás mindennapjaiban is. A virágzó község, az összetartó közösség bomlásnak indult. Megszűnt a bánya és a központi raktár, elvitték az iskolát, egyre csak nőtt a munkanélküliek és az elvándorlók száma. Az 1980-as évek elejétől kezdve elindult a leszakadó társadalmi rétegek beköltözése az egykor meghitt bányászlakásokba.
A rendszerváltás után tovább gyorsult a negatív folyamat. Aki elköltözött a telepről az már soha többé nem tudott visszatérni, hiszen sok esetben azonnal elbontották a házát az illegális bontóbrigádok. A hajdani közösségi élet helységeit kivétel nélkül megsemmisítették. Már a legalapvetőbb szükségletek kielégítésére sem voltak adottak a feltételek. A vizet elzárták, vagy felszámolták a vezetékeket, csak egy-egy útmenti kútról tudtak ivóvizet szerezni a lakosok. A helyi buszjárat egy idő után már nem érintette a falu belső utcáit, a sofőrök testi épségének megőrzése érdekében csak egy megállót jelöltek ki a házaktól távol.
Mindeközben a focicsapat továbbra is működött. Igaz, csupán megyei másodosztályú, vagy járási szinten. Az 1990-es években a körzeti bajnokságban találhatjuk a dicső múlttal rendelkező egyesület nevét. A feljegyzések szerint az utolsó szezon 1998/1999-ben érkezett el az Ózd körzeti B-ligában, vagyis a magyar nyolcadosztályban.
A focipálya helye máig megvan, persze minden mozdítható tárgyat nélkülözve. Szomszédságában néhol még feltűnnek a kibelezett, barlangszerű házak, ahol manapság is emberek élnek, többségében gyerekek…
Hogy milyen jövő vár a településre? Egyáltalán van-e jövője egy olyan telepnek, amelynek már jelene sincs?
Nehéz kérdés. Mindenesetre erős képpel találkozik az, aki meglátogatja a még működő helyi tagóvodát, ugyanis a szűk utcácska másik oldalán a temető fekszik.
Ez Bánszállás tragédiája, ez Magyarország tragédiája.
Szerző: Orosz Zsolt – Szomorú kapufák Facebook-oldal
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
