Több mint négy évvel a Sajó élővilágát elpusztító környezeti katasztrófa után még mindig tisztítatlan bányavíz kerül a folyóba a szlovákiai Alsósajónál. A Borsod24 és a Parameter által elvégeztetett vizsgálatok szerint a kifolyó vízben közel ötszázszor annyi arzén van, mint amennyi az ivóvízben megengedett, a vastartalom pedig több mint kétezerszerese az ivóvízre meghatározott értéknek. A szennyező anyagok koncentrációja a folyó alsóbb szakaszain csökken, de nem tűnnek el: jelentős részük a meder üledékében halmozódik fel. Miközben a magyar hatóságok szerint a Sajó hazai szakaszának vízminősége megfelelő, Szlovákiában továbbra sem világos, ki és mikor fogja véglegesen megszüntetni a szennyezés forrását.
Cikksorozatunk első részében annak jártunk utána, hogyan válhatott az egykori szideritbánya egy egész folyót veszélyeztető időzített bombává. Bemutattuk az ipari létesítmény bezárásának körülményeit, a föld alatti járatok fokozatos feltöltődését, a 2022 februárjában megindult szennyezést és azt a hónapokig tartó illetékességi vitát, amely alatt a Sajó vize vörösre változott, élővilága pedig hosszú kilométereken elpusztult.
A folytatásban már nem elsősorban az a kérdés, hogyan kezdődött a katasztrófa, hanem az, mi maradt belőle 2026-ra. Megszűnt-e a veszély, vagy a Sajó csak azért nem vörös már, mert kevesebb szennyezett víz érkezik, és az a folyóban felhígul? Mi történik a nehézfémekkel, miután eltűnnek a vízből? És mit tesznek azok az állami szervek, amelyeknek négy és fél éve lett volna a tartós megoldás kidolgozására?
A Sajó vízgyűjtő területe, kék karikákkal jelöltük azokat a pontokat, ahol a vizsgálat során víz- illetve üledékmintákat vettünk (Alsósajón három helyszínt is választottunk)
Nyolc helyszínen vettünk mintákat
A Borsod24 és a Parameter azért, hogy ne kizárólag a hatóságok közleményeire és korábbi vizsgálatokra támaszkodjon, saját mintavételt szervezett a folyó mentén.
Vizet és folyómedri üledéket gyűjtöttünk a szennyezés alsósajói forrásánál, a kifolyás fölötti referenciaszakaszon, nem sokkal alatta, majd Veszverésnél, Gombaszögnél, Sajópüspökinél, Kazincbarcika térségében és Miskolcon. Összesen kilenc víz- és nyolc üledékmintát elemeztettünk, előbbiből azért kellett eggyel többet, mert jelenleg két csövön is érkezik bányavíz a Sajóba. A vizsgálat során nemcsak a közvetlen szennyezőforrás összetételéről kaphattunk képet, hanem arról is, hogyan változik a fémek koncentrációja a magyar határ, majd Miskolc felé haladva.
A mintákat a Miskolci Egyetem Kémiai Intézetének szakemberei modern, nagy teljesítményű színképelemzési módszerrel vizsgálták meg. Tizenöt elem, köztük az arzén, a vas, az alumínium, a mangán, az antimon, a kadmium, a kobalt, a króm, a réz, a higany, a nikkel, az ólom és a cink koncentrációját határozták meg.
Fontos körülmény, hogy sem a szerkesztőségi mintavétel, sem az egyetemi laboratóriumi elemzés nem akkreditált hatósági eljárásban történt. Az eredményeink ezért nem helyettesítik a hivatalos vízminőségi vizsgálatokat, és önmagukban jogi vagy hatósági eljárás alapjául sem szolgálhatnak. A vizsgálatot végző szakértő szerint azonban a szakmai mintavételi követelmények betartásával az adatok alkalmasak a fő tendenciák felismerésére, a szennyezés jellegének meghatározására és annak bemutatására, hogyan változik az egyes elemek mennyisége a folyó alsóbb szakaszain.
A bányából ma is ipari szennyvíz érkezik
Mért adatok a magyarországi ivóvizek szennyezési határértékeihez viszonyítva
A mérések legfontosabb eredménye már a bányavíz Sajóba érkezésekor egyértelművé vált. A tárnákból távozó folyadék összetétele több elem esetében nagyságrendekkel eltért a Sajó kifolyás fölötti, még nem érintett szakaszán vett referenciamintától.
A bányavízben literenként körülbelül 450 milligramm vasat és közel 5 milligramm arzént találtunk. Az összehasonlítás kedvéért: az ivóvízben az arzén megengedett határértéke 10 mikrogramm, vagyis 0,01 milligramm literenként. A kifolyó víz arzéntartalma ennek csaknem az ötszázszorosa volt. A 450 milligrammos vastartalom az ivóvíznél alkalmazott, literenként 0,2 milligrammos érték több mint 2200-szorosának felel meg. A bányakifolyásnál emellett a nikkel, az ólom és a kadmium mennyisége is többszörösen meghaladta az ivóvíz minősítésénél használt értékeket.
Ezek az összehasonlítások természetesen nem jelentik azt, hogy a Sajó vizét ivóvízként kellene kezelni, vagy hogy aki érintkezik a folyóval, automatikusan ilyen koncentrációjú szennyeződésnek van kitéve. Az ivóvíz-határértékek ebben az esetben elsősorban arra szolgálnak, hogy közérthetően érzékeltessék a bányából kifolyó víz rendkívüli terheltségét.
A Miskolci Egyetem szakértőinek értékelése szerint az alsósajói kifolyásból származó víz egyértelműen ipari szennyvíznek tekinthető. Bár jelenleg egy felhagyott bányából távozik, a járatrendszer emberi termelési tevékenység érdekében létrehozott technológiai létesítmény. Az ott képződő, fémekkel erősen szennyezett víz ezért nem kezelhető egyszerű természetes forrásként vagy elkerülhetetlen geológiai jelenségként.
Mért adatok a magyarországi felszíni vizek szennyezési határértékeihez viszonyítva
Hígulás és ülepedés – ettől csökkennek az értékek
A mintákból az is jól látható, hogy a szennyező anyagok koncentrációja a kifolyástól távolodva fokozatosan csökken. Ez első pillantásra megnyugtatónak tűnhet, a háttérben azonban nem a szennyezés megszüntetése áll.
A folyamat egyik része egyszerű hígulás. A bányából távozó, erősen terhelt víz előbb kisebb vízfolyásokkal, majd magával a Sajóval, később a Rimával és más mellékfolyókkal keveredik. Minél nagyobb víztömegben oszlik el ugyanaz a szennyezőanyag-mennyiség, annál alacsonyabb lesz az egy liter vízben mérhető koncentráció.
A másik meghatározó folyamat a kicsapódás és az ülepedés. Amikor a bányavíz találkozik a Sajó eltérő kémhatású vizével, a benne oldott fémek egy része különböző vegyületek formájában kiválik. Az így keletkező apró részecskék lesüllyednek, megtapadnak a köveken, vagy a folyómeder iszapjába és hordalékába kerülnek.
A különböző fémek nem azonos sebességgel ülepednek. Ezt az oldhatóságuk, kémiai állapotuk, a víz kémhatása, hőmérséklete, sodrása és számos más környezeti tényező befolyásolja. Az eredmények alapján azonban az általános tendencia világos: a vízben mérhető koncentráció részben azért csökken, mert a szennyezés jelentős hányada átkerül az üledékbe.
Vagyis a fémek nem semmisülnek meg, és nem feltétlenül hagyják el a folyó rendszerét. Csak máshová kerülnek.
A vízmintákban az arzén mennyisége a kifolyást követően gyorsan mérséklődött, de körülbelül három kilométerrel lejjebb még mindig az ivóvízben megengedett érték közel háromszorosát, hét kilométerrel a forrás alatt pedig hozzávetőleg a kétszeresét mértük.
Hasonló, bár elemenként eltérő lecsengés rajzolódott ki a vasnál és a mangánnál is. A vas koncentrációja a forrásnál mért rendkívüli értékhez képest jelentősen csökkent, de még a magyarországi szakaszon is magasabb maradt a szennyezés fölött vett referenciaminta értékénél. A mintasor szerint a terhelés nyoma egészen Miskolcig követhető volt.
A folyómeder nem felejt
A vízminták egy adott időpont állapotát rögzítik. Eredményüket befolyásolja, mennyi víz érkezik a folyóban, volt-e korábban esőzés, milyen gyors a sodrás, és az adott napon mennyi bányavíz hagyja el a tárnát.
Az üledék ezzel szemben hosszabb időszak folyamatait őrizheti meg. A mederben felhalmozódó iszap, homok és apró hordalék egyfajta környezeti archívumként működik: magába zárhatja a jelenlegi és a korábbi ipari kibocsátásokból származó fémeket.
Az eredmények legdrámaibb része ezért nem feltétlenül a vízben, hanem az üledékben rajzolódott ki.
Mért adatok a magyarországi talajszennyezési határértékekhez viszonyítva
Közvetlenül a szennyező forrás mellett az arzén koncentrációja mintegy negyvenszerese volt a kifolyás fölötti referenciaponton mért értéknek. Amikor az adatokat a talajokra meghatározott szennyezettségi határértékekhez viszonyítottuk, az alsósajói üledék arzéntartalma nagyjából százszoros eltérést mutatott.
Körülbelül három kilométerrel lejjebb még hétszeres, Veszverés térségében, hozzávetőleg hét kilométerre a bányától pedig ötszörös értéket találtunk.
Az összevetésnél itt is szükség van egy fontos pontosításra. A folyómedri üledékre nem minden vizsgált elem esetében létezik olyan általánosan alkalmazható magyar határérték, mint az ivóvíznél vagy a talajnál. A vizsgálat ezért a mederanyaghoz legközelebb álló talajszennyezettségi referenciaértékeket használta. Ez nem jelenti azt, hogy a folyó üledéke mezőgazdasági talajként kezelhető, de lehetővé teszi a szennyezés nagyságrendjének érzékeltetését.
Az arzén mellett az antimon, a kobalt és a króm is egyértelmű kiugrást mutatott a kifolyásnál. Ezek az elemek a vasérc természetes kísérői lehetnek, ezért együttes megjelenésük és hasonló lefutásuk szorosan összekapcsolja az üledék terhelését az alsósajói bánya vizével.
Kadmiumból, higanyból, nikkelből és rézből egyes mintavételi helyeken szintén a viszonyításként használt érték fölötti koncentrációkat találtunk. Az eredmények azt jelzik, hogy a 2022-ben kezdődött szennyezés nem pusztán átfolyt a Sajón: egy része beépült a folyó medrébe.
Fontos megjegyzés: bár megmértük, az üledékek szennyezettségét bemutató táblázatban nem tüntettük fel az alumínium, a vas és a mangán értékeit, mert ezek talajalkotó elemek, és koncentrációjuk ennek köszönhetően több nagyságrenddel magasabb a többi vizsgált komponens értékénél.
A határ nem állítja meg az üledék szennyeződését
A mintasorban a szennyező forrástól távolodva többnyire csökkenő értékeket láttunk. Ez arra utal, hogy a legsúlyosabb terhelés továbbra is a folyó szlovákiai felső szakaszát éri.
A folyó azonban nem országhatárok szerint működik. A víz és a hordalék folyamatosan továbbhalad, a mederben felhalmozódott finom szemcséket pedig egy nagyobb árhullám újra felkavarhatja és lejjebb szállíthatja. Az üledékben rögzült szennyezés ezért nem feltétlenül marad azon a helyen, ahol eredetileg lerakódott.
Frissen vett üledékminta fotója a helyszínről
A magyarországi szakaszon mért alacsonyabb vízkoncentrációk tehát nem bizonyítják, hogy a szennyezés a határnál megszűnik. A vizsgált anyagok egy része már korábban leülepedhetett, más részük pedig kisebb koncentrációban ugyan, de továbbra is jelen lehet a vízben és a mederanyagban.
A laboratóriumi értékelés szerint a leginkább figyelemre méltó eredmény éppen az üledékben megfigyelhető nagymértékű felhalmozódás. A szennyezés nyomai a magyarországi mintákban is megjelentek, még ha jóval kisebb koncentrációban is, mint közvetlenül a bánya alatt.
Nem minden szennyezés érkezik Alsósajóról
A Sajó üledéke nemcsak a jelenlegi bányakatasztrófa nyomait őrzi. Kazincbarcika és Miskolc térségében egyes elemek lefutása eltért attól a mintázattól, amelyet az alsósajói forrásból kiinduló, majd fokozatosan csökkenő szennyezésnél láttunk.
A higany, az ólom és a cink bizonyos pontokon ismét magasabb értéket mutatott. A vizsgálatot értékelő szakértők szerint ezek mögött korábbi magyarországi vegyipari és nehézipari tevékenységek maradványai is állhatnak.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyetlen mérés alapján pontosan meg lehetne nevezni az egykori kibocsátót. Az üledék mozgása, a folyómeder átrendeződése és a több évtized alatt történt ipari kibocsátások miatt ehhez jóval részletesebb, több időpontban megismételt vizsgálatra volna szükség.
Az eredmények mindenesetre arra utalnak, hogy a néhány évtizeddel ezelőtt „színes folyóként” is emlegetett Sajó medre egyszerre több korszak ipari szennyezését tárolja. Az alsósajói bányavíz által szállított arzén és vas mellett jelen lehetnek benne az egykori kazincbarcikai vegyipar, a miskolci nehézipar, a kommunális kibocsátások, állattartó telepek és más, korábbi terhelések maradványai is.
Bár 1992-ben végleg bezárták, a Sajó egyik legnagyobb szennyezője a gömörhorkai cellulóz- és papírgyár volt. Az 1882-ben alapított üzem évtizedeken át kezeletlen, vegyszeres szennyvizet engedett a folyóba. A magas szervesanyag-terhelés súlyosan károsította az élővilágot és a természetes öntisztulást. A szennyezés a Sajó szlovákiai és észak-magyarországi szakaszát egyaránt érintette és az élet akkoriban szinte teljesen kihalt a folyóban.
Mindezeket összegezve kijelenthető tehát, hogy a folyó nem csupán egyetlen környezeti katasztrófa elszenvedője, hanem az egész régió ipari múltjának hordozója.
A szennyező bányavíz csővezetékeken keresztül ezen a ponton ömlik a Sajóba
A szlovák hivatalok továbbra is körbeirányítják a kérdezőket
A mérési eredmények ismeretében megkerestük azokat a szlovák állami szerveket, amelyek feladata lenne a helyzet ellenőrzése és a tartós megoldás kidolgozása.
A rozsnyói járási hivatal elöljárója, Milan Timár azt közölte velünk, hogy a Sajó jelenlegi állapotáról és a szennyezés kezeléséről elsősorban a szlovák környezetvédelmi minisztérium jogosult nyilatkozni. A környezetvédelmi ügyosztállyal is rendelkező járási hivatal vezetője ezért a tárcához irányította szerkesztőségünket.
A Tomáš Taraba vezette minisztériumot hónapokon keresztül próbáltuk elérni, kérdéseinkre azonban nem kaptunk választ, és a sajtóosztállyal telefonon sem sikerült érdemi kapcsolatot teremtenünk. Taraba 2026 júliusában továbbra is Szlovákia miniszterelnök-helyettese és környezetvédelmi minisztere.
A Kassai Körzeti Bányahivatal már részletesebben válaszolt. Álláspontjuk szerint a szennyezés kitörését nem lehetett megakadályozni. Amikor a bánya 2008-ban bezárt, leállították a járatokba beáramló víz folyamatos kiszivattyúzását is. A korabeli számítások szerint a tárnarendszernek csak 2035 körül kellett volna teljesen megtelnie, ez azonban már 2022 februárjára bekövetkezett.
A bányahivatal azt is közölte, hogy tudtak a tárnák gyorsuló feltöltődéséről. Ennek ellenére szerintük nem az ő feladatuk a bányából távozó víz minőségének vizsgálata és a folyóra gyakorolt hatás monitorozása. Ezt a felelősséget a rozsnyói járási hivatalhoz sorolták – ahhoz az intézményhez, amely viszont a környezetvédelmi minisztériumhoz irányított bennünket.
Engedélyezték a kifolyást, de tisztítást is előírtak
A bányahivatal válasza egy különösen fontos részletet is tartalmazott. Tájékoztatásuk szerint 2022 februárjában a rozsnyói járási hivatal engedélyt adott arra, hogy a megtelt bányából távozó víz a Sajóba kerüljön.
Az egykori szideritbánya egymilliomodik tonnányi ércét ez a csille hozta a felszínre 2000-ben
Az engedély állítólag nem jelentett feltétel nélküli hozzájárulást. A járási hivatal előírta a létesítményt kezelő Rudné bane, vagyis Ércbányák állami vállalatnak, hogy a kifolyó vizet tisztítania kell, és vizsgálnia kell annak környezeti hatásait.
A helyszínen tapasztaltak alapján azonban a bányavíz jelenleg is tisztítatlanul jut a folyóba. A kifolyás mennyisége ugyan a 2022 nyarán végrehajtott bányamentői beavatkozás után jelentősen, az akkori szint töredékére csökkent, de maga a kibocsátás nem szűnt meg.
Így az egyik legfontosabb kérdés az, mi történt az engedélyben előírt tisztítási kötelezettséggel. Ki ellenőrizte annak teljesítését? Milyen következménye lett annak, hogy a víz továbbra is kezelés nélkül hagyja el a tárnát? És milyen határidőt szabtak a tartós megoldás kidolgozására?
Ezekre a kérdésekre a megszólított intézményektől nem kaptunk világos választ.
Az állami bányavállalat a közérdekű adatigénylésre sem reagált
A bányahivatal szerint az Ércbányák állami vállalat köteles figyelemmel követni a kifolyást, rendszeres vízminőségi vizsgálatokat végezni és javaslatokat készíteni a helyzet kezelésére.
Ezért az állami cégtől kikértük az elmúlt tizenkét hónap mérési eredményeit. Az adatokat a szlovák információszabadság-szabályok alapján igényeltük, a vállalat azonban megkeresésünkre nem válaszolt.
Kollégánk vízmintát vesz a középső kifolyócsőből
A hallgatás azért is nehezen érthető, mert éppen ezekből az adatokból lehetne megállapítani, hogyan változott a bányavíz összetétele az elmúlt évben, voltak-e újabb kiugrások, illetve mennyire tekinthető állandónak az általunk mért terhelés.
Közben a szlovák Legfelső Ellenőrző Hivatal 2026-ban külön vizsgálta az Ércbányák gazdálkodását és vagyonkezelését. A hivatal július 24-én közzétett összegzése szerint az állami vállalat jelentősen lemaradt, működéséből hiányzott a világos stratégiai irány, a bányászati tevékenység következményeinek kezelésére rendelkezésre álló forrásokat pedig kritikusnak minősítették. A vizsgálat azt is megállapította, hogy a vállalat felügyelőbizottsága hosszabb időn át nem működött megfelelően.
Mindez különösen súlyos annak fényében, hogy éppen ez az állami vállalat felel számos bezárt bánya és környezeti teher kezeléséért Szlovákiában. Az alsósajóihoz hasonló problémák elhúzódása nem pusztán egyedi műszaki mulasztásra, hanem a felhagyott bányák kezelésének rendszerszintű hiányosságaira is utalhat.
A magyar hatóságok szerint megfelelő a vízminőség
A budapesti Élő Környezetért Felelős Minisztérium a Borsod24 és a Paraméter megkeresésére küldött írásos válaszában azt hangsúlyozta, hogy a magyar vízügyi szervek már 2022 márciusában másodfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el. Megkezdték a Sajó folyamatos ellenőrzését, kapcsolatba léptek a szlovák féllel, és beavatkozást kértek.
A tárca szerint a Sajópüspökinél végzett határvízi vizsgálatokban ma az arzén koncentrációja nem közelíti meg a felszíni vizekre meghatározott, literenként 20 mikrogrammos szennyezettségi határértéket. A magyar oldalon három ponton, havi rendszerességgel vesznek mintát, miközben a szlovák fél a bányakifolyástól a magyar határig hat helyen végez vizsgálatokat.
A minisztérium azt is közölte, hogy a magyarországi szakaszról nem kaptak bejelentést halak, kagylók vagy más üledéklakó élőlények tömeges pusztulásáról. Álláspontjuk szerint a folyó vízminőségi állapota jelenleg stabilan megfelelő.
A parlament Élő Környezetért Felelős Bizottságának válasza hasonló következtetésre jutott. A bizottság szerint a bányavizet már Szlovákiában többszörösére hígítják a kisebb vízfolyások és a Rima, majd a magyarországi szakaszon további mellékfolyók növelik a vízhozamot.
Keresztes László Lóránt, a magyar parlament Élő Környezetért Felelős Bizottságának előző elnöke és Varga Tibor, helyi környezetvédő aktivista egy korábbi felvételen. Mindketten sokat tettek azért, hogy felhívják a figyelmet a problémára, megoldás azonban a mai napig nem született az alsósajói katasztrófa rendezésére
Ez azonban lényegében ugyanazt a folyamatot írja le, amelyet saját mintáinkban is láttunk: a magyarországi kedvezőbb értékek elsősorban a hígulás és az ülepedés eredményei, nem pedig annak bizonyítékai, hogy a szennyező forrás megszűnt volna.
A két vizsgálat nem feltétlenül mond ellent egymásnak
Saját eredményeink és a hatósági közlések között látszólag jelentős különbség van. A magyar állam havi mérései szerint Sajópüspökinél nincs határérték-túllépés, miközben a mi mintáinkban a szennyezés nyomai a magyarországi szakaszon is felismerhetők voltak.
A két megállapítás azonban nem feltétlenül zárja ki egymást.
A víz összetétele folyamatosan változik. Egyetlen minta mindig egy adott nap, vízállás és kibocsátási helyzet pillanatfelvétele. Az eredményt jelentősen befolyásolhatja, mennyi víz folyik a Sajóban, mekkora a bányakifolyás hozama, volt-e esőzés, és pontosan hol történt a mintavétel.
A hatóságok akkreditált eljárásban, meghatározott mintavételi pontokon és rendszeres időközönként dolgoznak. A szerkesztőségi vizsgálat ezzel szemben arra vállalkozott, hogy egy időben kövesse végig a szennyezés útját közvetlenül a forrástól Miskolcig.
Eredményeink ezért nem cáfolják, hogy a Sajó magyarországi szakaszán a víz a vizsgált napok többségében megfelelhet a jogszabályi követelményeknek. Arra azonban világosan rámutatnak, hogy a forrásnál továbbra is rendkívüli szennyezőanyag-koncentrációjú víz kerül a folyóba, és a folyómeder üledékében jelentős mennyiségű nehézfém maradt vissza.
Vízben hűsölő, szomjukat oltó szarvasmarhák – nem messze a szennyezőforrástól
Ennek tükrében több mint furcsa az a gyakorlat, amelyet a mintagyűjtés során tapasztaltunk: Alsósajó utolsó hídja mellett a közelben legelő szarvasmarha-csorda nyilvánvalóan minden nap a folyóba gázolva hűsöl és iszik, a saját maga által felkavart mérgező üledéket is elfogyasztva…
A halak miatt már egyszer megszólalt a vészcsengő
A magyar szakbizottság válasza arra is emlékeztetett, hogy 2024-ben a halakban kimutatott arzén miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elővigyázatosságból nem javasolta a Sajóból kifogott halak fogyasztását.
A Nébih később folytatta a vizsgálatokat, és a 2026 januárjában közzétett eredmények szerint a vizsgált halmintákban már nem találtak határérték fölötti mennyiséget a szabályozott toxikus nehézfémekből. A magyarországi Sajó-szakaszból származó halak fogyasztását ezért ismét biztonságosnak minősítették. (Szlovákiában a teljes szakaszon tilos a kifogott halak fogyasztása, azokat vissza kell engedni a folyóba. – a szerk.)
Ez tehát a magyar horgászoknak jó hír, mégsem teszi feleslegessé a hosszú távú ellenőrzést. A nehézfémek nemcsak a vízben lehetnek jelen, hanem az üledéklakó élőlényeken keresztül bejuthatnak a táplálékláncba is. Az, hogy egy adott vizsgálatsorozatban nem találtak határérték fölötti mennyiséget, nem azonos azzal, hogy a folyómederből eltűnt volna a korábbi szennyezés.
A halfogyasztás tilalmára figyelmeztető tábla a szlovák szakaszon, Gombaszögnél
A monitoring nem azonos a kárelhárítással
Mindkét ország hatóságai rendszeres mérésekre, bizottsági egyeztetésekre és adatcserére hivatkoznak. Ezek szükségesek ahhoz, hogy egy újabb hirtelen szennyezési hullámot időben észleljenek.
A mérés azonban önmagában nem tisztít meg egyetlen liter bányavizet sem.
Az alsósajói probléma tartós kezeléséhez olyan tisztítóberendezésre lenne szükség, amely még a Sajóba jutás előtt eltávolítja vagy jelentősen csökkenti a vas, az arzén és a többi fém mennyiségét. Egy ilyen rendszer megépítése és folyamatos működtetése több millió euróba kerülhet, ehhez társulna még az a probléma, hogy a hegyoldalban elhelyezkedő kifolyás műszaki megközelítése sem egyszerű.
A tisztítómű ugyanakkor csak a jövőbeni kibocsátást kezelné. Nem oldaná meg automatikusan a folyómederben már felhalmozódott nehézfémek problémáját.
Az üledék eltávolítása vagy ártalmatlanítása különösen kockázatos és költséges beavatkozás lehet. A meder kotrása például átmenetileg ismét felkavarhatja a lerakódott szennyező anyagokat. Mielőtt bármilyen beavatkozásról döntenének, részletesen fel kellene térképezni, hol, milyen mélységben és milyen koncentrációban találhatók a veszélyes elemek.
Ilyen teljes körű, nyilvánosan hozzáférhető mederfelmérést a megkeresett hatóságok nem bocsátottak rendelkezésünkre.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az EU-s forrásokból elindult ENVIRAS nevű, magyar és szlovák egyetemek részvételével zajló kutatást reményt adhat az állapotok minél pontosabb felmérésére. A projekt a felhagyott bányák, a bányászati hulladékok, a vizek és az üledékek állapotát vizsgálja. A hatai minisztérium és országgyűlési bizottság álláspontja szerint a feladat már nem csupán a 2022-es szennyezés követése, hanem a Sajó teljes vízgyűjtőjét érintő hosszú távú kockázatok feltárása.
Ahonnan érkezik a szennyezett víz, ott lélegezni sem tanácsos – legalábbis a felirat tanúsága szerint
A Sajó már nem mindenhol vörös, de a probléma nem oldódott meg
Négy és fél évvel a katasztrófa kezdete után a Sajó helyzete kétségtelenül jobb, mint 2022 tavaszán. A kifolyó bányavíz mennyisége jelentősen csökkent, a folyó visszanyerte természetesebb színét, az élővilág részben regenerálódott, és a magyarországi hatósági vizsgálatok jelenleg nem mutatnak rendszeres határérték-túllépést.
De a szennyezés forrása továbbra is működik.
A tárnából olyan víz kerül a Sajóba, amelyet a vizsgálatot végző szakember ipari szennyvíznek minősített. Arzén- és vastartalma nagyságrendekkel magasabb az ivóvíznél elfogadható értékeknél. A szennyezés lefelé haladva hígul, egy része pedig leülepszik, ezért a víz látszólag egyre tisztább lesz. A meder azonban közben tovább gyűjti a fémeket.
A folyó állapotát rendszeresen mérik, a két ország hatóságai adatokat cserélnek, bizottságok üléseznek, kutatási programok indulnak. Arra azonban továbbra sincs egyértelmű válasz, mikor épülhet meg a szükséges tisztítóberendezés, ki fizeti annak költségeit, és ki felel az üledékben maradt szennyezés hosszú távú kezeléséért.
A Sajó története ezért nem ért véget azzal, hogy a víz már nem mindenhol vörös. A folyó felszíne alatt, a meder üledékében és az egymásra mutogató intézmények irataiban a katasztrófa továbbra is jelen van.
Szöveg: Czímer Gábor és Fazekas Adrián
Fotó: Borsod24, Szlovák Gazdasági Minisztérium, Orosz Örs Facebook, Momentum Mozgalom, Keresztes László Lóránt Facebook
Nyitókép: Üledékminta gyűjtése a bányavíz beömlési pontja mellett
A fenti írás egy háromrészes cikksorozat második része, amely a szlovákiai Paraméter és a magyarországi Borsod24 együttműködésével, a Journalismfund Europe támogatásával jött létre.
