Novemberben lenne a Zemplén Rally – a szervező pénzügyi segítséget vár a szövetségtől

Zemplén rally

A Zemplén Rally szervezője, az Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) csütörtöki közleményében jelezte: meg akarja rendezni az idei Országos Rally Bajnokság szezonzáró futamát, amelyet november 6. és 8. között tartanának.

A bejelentés annak ellenére született, hogy a bajnokság több futama idén elmaradt a nehéz gazdasági helyzet miatt. A hét futamra tervezett szezonból eddig hármat rendeztek meg, kettő elmaradt, a következő állomás a szeptemberi Győr Rally lesz – utána következhet a zempléni forduló.

Az ÉMAM Zrt. hivatalos levélben fordult az MNASZ Rally Sport Bizottságához, és egyeztetést kezdeményezett arról, pontosan milyen sportdiplomáciai segítségre és mekkora anyagi támogatásra számíthat a rendezés kapcsán. A cég szerint ennek ismerete nagyban megkönnyítené a végleges döntést a verseny megtartásáról.

A szervező a közleményben Szujó Zoltán MNASZ-elnök július 4-i Instagram-posztjára hivatkozott, amelyben az elnök azt írta: az MNASZ és az RSB „gőzerővel dolgozik a megoldáson„, és a szövetség minden sportdiplomáciai, illetve – lehetőségeihez mérten – anyagi segítséget megad.

Az ÉMAM Zrt. felidézte: az elmúlt három évben három Diósgyőr Rallyt és két Zemplén Rallyt szervezett, a versenyzők, nézők és az MNASZ visszajelzései szerint sikerrel – ezekhez a versenyekhez azonban a szövetségtől eddig semmilyen anyagi támogatást nem kapott. A cég szerint most fontos lenne a pénzügyi segítség, mert ez azt is jelezné, hogy az MNASZ ugyanúgy fontosnak tartja a Zemplén Rally megrendezését, mint ők maguk.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek