Tragédiával végződött egy vasárnapi kirándulás a Bükkben: egy 45 éves férfi túrázás közben lett rosszul Noszvaj közelében. Bár a mentők és a mentőhelikopter is gyorsan a helyszínre érkeztek, az életét már nem sikerült megmenteni.
A Bükki Nemzeti Park területén Noszvaj-Síkfőkútról indult túrázni július 20-án, vasárnap egy pár a kijelölt turistaútvonalon, amikor az Attila-kút és a László-kút közötti erdei szakaszon a férfi hirtelen, súlyosan rosszul lett. Párja azonnal megkezdte a segélyhívást – adta hírül közösségi oldalán a Szomolyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, akikhez beszámolójuk szerint 14:51-kor érkezett meg a riasztás.
– Mire a mi egységeink kiértek a helyszínre, már a mentőszolgálat kollégái és a mentőhelikopter is ott volt. Mi csak abban tudtunk segédkezni, hogy a sikertelen újraélesztés után lehozzuk a testet a hegyről – mondta a Minapnak Takács Norbert, a Szomolyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnoka.
Elmondása szerint a baleset helyszínét a szűk, erdős turistaösvény miatt sem mentőautóval, sem terepjáróval nem lehetett megközelíteni, ezért az önkéntes tűzoltók quaddal jutottak el a helyszínre.
Takács Norbert elmondta, a rosszullétnek semmilyen előjele nem volt.
– Az időjárás sem volt szélsőséges, az erdőben kifejezetten kellemes volt a hőmérséklet, bár a páratartalom magasabb volt. Ez ráadásul könnyű túraútvonalnak számít, akár gyermekekkel is bejárható. A pár nem volt felelőtlen, ilyen tragédia sajnos bárkivel előfordulhat – fogalmazott.
A parancsnok szerint a legfontosabb, hogy csak megfelelő egészségi állapotban induljunk útnak, lehetőleg ne egyedül. Érdemes elegendő ivóvizet, energiapótlásra alkalmas élelmiszert és feltöltött mobiltelefont vinni magunkkal, valamint az útvonalat indulás előtt offline térképen is letölteni.
Ha valaki rosszul érzi magát, szédül vagy kimerült, nem szabad tovább erőltetni a túrát, hanem azonnal meg kell állni pihenni.
Vészhelyzet esetén a 112-es segélyhívót kell tárcsázni. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a pontos GPS-koordináták vagy a turistaútvonal megnevezése jelentősen megkönnyítheti a mentést. Ha a beteg eszméletlen és nem lélegzik, az újraélesztést azonnal meg kell kezdeni, miközben a segélyhívó diszpécsere telefonon végig segítséget nyújt.
A Szomolyai Önkéntes Tűzoltó Egyesület hangsúlyozta: az ország egész területén részt vesznek olyan mentésekben, ahol speciális felszerelésükre szükség van, legyen szó személykeresésről, műszaki mentésről, viharkárok felszámolásáról vagy nehezen megközelíthető helyszíneken történő egészségügyi segítségnyújtásról. A nyári időszakban különösen gyakoriak a természeti károk, de túrabalesetek az év bármely szakában előfordulhatnak.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
