Hatévesen állt először hajóba, a miskolci Justitia egyesületben, édesapja unszolására. Azóta eltelt negyven-egynéhány év, jogi diplomája is lett közben, de – mint mondja – az elmúlt tizenkét évben egy fia jogi ügyet sem vitt. Bödör Gergely, a Deboti Racing Team kormányosa ma a Balatonon és a borsodi bányatavakon él, nem mellette.
A csapatnév eredete a legtöbb kívülálló számára rejtély marad, pedig két, egymástól teljesen független szál fut össze benne. Az egyik a családból: amikor a kisebbik fiú, Ádi négy-, a nagyobbik, Boti hatéves volt, a testvérpár civakodásaiban rendszeresen felhangzott az „De Boti!” felkiáltás – Bödörnek ennyire megtetszett a fordulat, hogy egybeírva javasolta egyesületnévnek, felesége pedig nevetve rábólintott.
A másik szál a vitorlázás világából jön: a Devoti hajógyártó terméke és támogatása segítette Berecz Zsombort az olimpiai ezüstérméhez. Az áthallás a két név között Bödörnek különösen tetszik – a fiai, akik mindketten a családi egyesületben tanultak vitorlázni, természetesként veszik, hogy a csapatnév ide is köti őket, mondta el az Indexnek az alapító.
A sorrend a köztudattal ellentétes: nem a jogászból lett vitorlázó, hanem fordítva. Tizennégy éve versenyzett már – végigjárva az optimist, cadet, 420-as és 470-es hajóosztályokat –, amikor belekezdett a jogi tanulmányaiba a Miskolci Egyetemen. Diploma után nem is klasszikus jogászi pályára ment, hanem a közigazgatásba, előbb munkaügyi, majd adóügyi területre. Jogi munkával tizenkét éve nem foglalkozik.

A család legkisebb gyermeke, Borka várásakor Bödörék a hegyek és a tavak között választhattak – a Gólem-tó melletti Nyékládháza lett a végállomás. A Gólem- és a Hejőkeresztúri-tó a helyiek szerint szinte testvérek: hasonló méretűek, majdnem összeérnek, vízminőségük ivóvíz szintű, nyáron pedig a színük a tengerét idézi.
A tavalyi, 57. Kékszalagon a Deboti csapatának a műszaki hibák és a kitartás versenyét kellett megvívnia. Keszthelynél elszakadt az első vitorla – bójavétel után lehúzták és megragasztották. Szigligetnél elszállt az árbócmerevítő kötele, pótolták. A legnagyobb ijedtséget a hidraulika elvesztése okozta, mert félő volt, hogy elvesztik az árbócot is. Egy pillanatra sem érezte úgy Bödör, hogy vége lenne – erre a kérdésre határozott nemmel felelt.
A viharban, helyenként 58 kilométeres szélben a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty új rekorddal, 4 óra 24 perc 11 másodperc alatt ért célba. Mögötte az RSM Hungary és a KÜRT-Team Kaáli végzett, negyedikként a Deboti Racing. A 479 induló hajóból többen technikai hiba miatt kényszerültek feladni. Bödör szerint egy vetélytárs bajba jutása sosem öröm:
„Egyrészről aggódik az ember a másik hajón vitorlázók biztonságáért, másrészt óhatatlanul felmerül egy pillanatra, hogy ez velünk is megtörténhet” – mondta, hozzátéve, hogy ilyen szélben a hajón nincs idő elkalandozni, a támogató motoros feladata felmérni, kell-e segítség a bajba jutottaknak.
A déli part a hajójuk 1,6 méteres merülése miatt jelenti számára a legnagyobb próbát a versenyen – eddig sikerült elkerülniük a sekély vizet, és ezt a jó viszonyt szeretné továbbra is ápolni a tó déli felével.
A Deboti hajóján Bödör a feleségével, Csótai Borbálával és fiával, Kasza-Csótai Botonddal együtt versenyez. A 155 kilométeres táv alatt a családi kötelék szerinte átmenetileg megszűnik – „a cél a túlélés, azaz kimerülésig küzdünk” –, és csak a parton áll vissza, ahol aztán büszke mindenkire, a hajón lévőkre és a partmaradókra egyaránt.

A tíz fős csapatból hatan-heten indulnak versenyenként: Baksa Csaba, Czmarkó Gergő, Csótai Borbála, dr. Hajdú László, Kasza-Csótai Botond, Korbély Krisztián, Kulcsár Kavics, Nagy Tamás, Urbán Benedek és Bödör Gergely. Korbély Krisztián társ-csapatvezetőként rengeteg feladatot vesz le a válláról, dr. Hajdú László pedig – Bödör szavaival – „nemcsak csapattag, hanem pártfogó és mentor” is, akinek segítsége és barátsága nélkül a Deboti Racing alapítása elképzelhetetlen lett volna.
Arra a felvetésre, hogy Borsodban nincs igazán hagyománya a vitorlázásnak, és nem is olcsó sport, Bödör vitába szállt: szerinte régen volt hagyománya, helyi egyesületekből kerültek ki országos szinten sikeres versenyzők, és ezt a színvonalat szeretné visszahozni. Nem balatoni méretű jachtkikötőkre gondol, hanem stégekre, sólyázóhelyekre, a természeti értékekkel összhangban lévő, minimalista infrastruktúrára.
Tíz év múlva legalább egy nagy borsodi tavon pezsgő klubéletet képzel el, sok azonos típusú jolléval – ILCA, kalóz –, gyerekzsivajjal, felnőtt versenyzőkkel és olyan viadalokkal, amelyek visszakapcsolódnak az országos vérkeringésbe, ahogy egykor a Csoki Kupa vagy nemrég az Expert–FPS verseny tette. Ehhez szerinte jogalkotási lépés kell, hogy a bányatavak a horgászat mellett más sportokat is befogadjanak, és szemléletváltás a helyi önkormányzatok részéről. A borsodi cégek eddig is támogatták a helyi törekvéseket – ha lesz vitorlás infrastruktúra, Bödör szerint a támogatói kör tovább bővül majd.
A Kékszalagra készülve a csapat több versenyen is rajthoz állt idén. A pünkösdi Májusi Kilengésen – amely a Pünkösdi Regatta elmaradása után lépett a helyébe – ötven hajó indult, a Deboti Racing Team Kasza-Csótai Botonddal, Nagy Tamással, Nemes Csabával és Urbán Benedekkel a fedélzeten abszolút harmadik helyen zárt, az RSM Sailing Team és a Kürt–Team Kaáli mögött. A Balatoni Évadnyitó Nagydíjon negyedikek lettek 150 versenytárs mellett, a Mihálkovics Kupán hatodikok az RSM, a Fifty és a Django után. A Kékszalagig – amely idén július végén rajtol – még két versenyen terveznek indulni.
A csapat továbbra is együttműködik a Miskolc Autóval, amely nemrég meghosszabbította szponzori szerződését. Az elmúlt év végén a Deboti Racing Team evezőscsapata a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének Prima díját is átvehette a Miskolci Nemzeti Színházban rendezett gálán – Bödör Gergely nevében köszönték meg a támogatók segítségét.
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
