Lehoczki-Spider László tavaly novemberben hagyott itt minket, hosszú, súlyos betegséget követően. Rengetegen ígérték meg a híres életmentő özvegyének, hogy bármikor segítenek, ha szükséges… de amikor most valóban kellett volna, válaszra sem méltatták azok, akik egykor állítólag a barátai voltak. Nem szép ilyet olvasni, a történet egyetlen pozitívuma Lilla.
Lehoczki László tavaly novemberi elvesztése nemcsak családját rázta meg, de egész Miskolcot és Magyarországot, a hős életmentőt mindenki tisztelte és szerette, akinek lelke van. Sajnos azóta sem igazán jó a sorsa Lehoczki özvegyének, Beatrixnak, aki decemberben például azzal szembesült, hogy Miskolc életmentő hősének haláláról, vagyonáról kezdtek el ismeretlenek teljes valótlanságokat és kitalációkat terjeszteni, belefűzve nem éppen apró rágalmakat is.
Most Beatrix amiatt szólalt meg, hogy a korábban segítséget ígérők döntő többsége gyakorlatilag semmibe veszi őt, amikor valóban szükség lenne arra a bizonyos segítségre. Pedig nem is nagy dolgokról lenne szó. Íme Beatrix bejegyzése. “Amikor Laci “elment”, az állítólagos “barátai”, az “én úgy szeretlek Laci”-k még egy ideig érdeklődtek, felhívtak, biztosítottak arról, hogy bármiben segítenek, csak szóljak és tényleg és bármikor és bla bla bla. Én, aki nem igazán bízom senkiben, (nem magamtól lettem ilyen, tettek érte), elhittem. Elhittem ezeknek az embereknek, akikben már akkor sem bíztam, amikor még élt Laci. A sündörgők. Így hívtam őket.
De úgy gondoltam, jár az esély. És lehet, hogy ez a segítség felajánlás, Laci előtti tisztelet kimutatása. Bár tudtam, hogy tulajdonképpen mindenki csak a hasznot látta benne, és így, hogy már nem él még inkább tárgytalan. Tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek. De mégis hittem. Amiért most iszonyatosan haragszom magamra. A “hogy vagy” a “tudunk segíteni valamiben” telefonok mára már teljesen megszűntek. Sőt! Mindenfajta telefon megszűnt. Senki nem keres.
Nem haragszom, hisz én “csak” a minden téren EMBER Lehoczkinak vagyok az özvegye. Mit is várhatnék, ha őt is csak felhasználták a saját maguk előrehaladása érdekében. Annak ellenére, hogy felajánlották, hogy bármikor blabla, én úgy voltam vele, eddig is sok mindent megoldottam egyedül, eztán is így lesz, csupán akkor kérek segítséget ha az az én erőmet felülírja, ha minden kötél szakad. (Képes vagyok fúrni-faragni izzót cserélni és még sorolhatnám)
Ám a napokban kellett volna nekem egy kis segítség. Nem sok, de 1-2 férfierőre lett volna szükségem. Nemhogy nemet nem mondtak, egész egyszerűen válaszra sem méltattak.
És itt döntöttem. Nem szeretném, ha bármikor is bármelyikük valaha is az életben keresne. Ennyi volt srácok. Viszont, én viszem tovább az emlékét, amíg csak élek!! És itt be is fejeztem a kesergést. Csak mint tényeket írtam le. És bevallom, jól is esett kiírni ezeket magamból. Max a macskáimnak mondom a magamét. Jó társaság mindkettő.
Meg hát Laci itt van velem. Tudom és érzem. Szeretnék majd a múzeummal is tárgyalni, ugyanis eszmei értékben felbecsülhetetlen dolgai vannak, amit szeretnék megmutatni mindenkinek, akit érdekel. Külföldi különleges elismerések, relikviák stb. Azt szerette volna, ha halála után kap egy kis sarkot a múzeumban, ahol mindezeket meg lehet tekinteni. Az Ő különleges és csodálatos szakmai életét. Remélem, sikerül ezt össze hozni.
Viszont mint említettem, 1-2 emberre nem vonatkoznak a fenti állítások. Van egy fiatalember is, aki próbál segíteni, ahogy az ideje engedi. (Leginkább lomtalanítás. Lacikám imádott gyűjtögetni) Családja van két kis gyermekkel, de mégis ha tud, jön és segít. És amikor Laci betegeskedett, nélküle nem sokra mentünk volna. Az OMSZ-nél dolgozik, egészségügyi téren sokat segített. Voltak húzós időszakok a betegség alatt. Mivel a fiam Pesten él és dolgozik, ritkán tud hazajönni. Mert egyébként mindent megcsinál, csak hát keveset van itthon. Olyan ügyes kezű, mint az apja volt.
Tudom, nagyon sokan vannak így hogy egyedül maradtak nőként és meg kell oldaniuk. Nincs ezzel semmi gond. Én is megoldok mindent. Magad Uram, ha szolgád nincsen. Nem vagyok én egy elveszett szetyeszotya. Nem erről van szó. Hanem az ígéretről. Ha én megígérek valakinek valamit, azt betartom, és nem fogom átvágni!
Egy nagyon régi barátja, aki nem szeretné a nyilvánosság elé tárni magát, sem nevét, sem arcát, Laci halála után nem sokkal megkeresett. 20-25 éve egy volt az útjuk, de aztán ennek a kedves embernek másfele kanyarodott az élete. Meglepődtem, amikor felhívott és biztosított arról, ha tud segít. És tényleg amiben tud, segít. Most épp Laci nyughelyében. Nagyon messziről, a Dunántúlról jött ide, és gyönyörű szép köveket hozott a sírra. Semmit nem kért érte. Ahogy Ő mondta: Laci tiszteletére és emlékére. Megcsinálta, elrendezgette.
Szerintem gyönyörű lett. Ilyet képzeltem el. Laci nagyon szerette a természetes dolgokat, így a köveket, sziklákat is. Remélem, odafenn ül egy szép felhőn és mosolyogva elégedetten néz.”
Végül pedig egy fiatal hölgynek üzent Beatrix. “Kedves Lilla! Megtaláltam a képet, elolvastam amit írt. Sírtam is. Nagyon megható, és nagyon kedves gesztus Öntől. Visszatettem oda, ahová Ön tette. Köszönöm!
Végezetül szeretném Önöknek/Nektek megköszönni hogy itt vagytok. Nekem sokat jelent. Sokakat ismerek személyesen is, viszont sokakat nem. De mégis, így ismeretlenül is sokkal több segítséget, együttérzést, kedves támogató szavakat kaptam mint a “nagy barátoktól”. Nagyon hálás vagyok mindenért, amit itt adtok nekem!” – fogalmazott bejegyzésében Lehoczki Beatrix, aki több képet is csatolt írásához.
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
