A labdarúgó-világbajnokság alatt nincs is jobb program, mint kedvenc csapatunknak szurkolni, ám ahogy a meccsek feszültsége fokozódik, úgy kerül elő a hűvös innivalók mellett a lelátókon és a nappalikban a szurkolók legfőbb társa, a pirított napraforgómag. Borsodban két meccs között, vagy a szünetekben azonban nem csak a játékosok cselein, a nagy helyzeteken tudnak vitatkozni a tévé előtt ülők, hanem egy másik fontos kérdés is szóba kerül: akkor most makuka vagy szotyi a jobb megnevezése a finomságnak?
Magyarországon kevés dolog vált ki akkora vitát, mint az, hogyan nevezzük a pörkölt, sózott napraforgómagot. Míg az ország nagy részén a „szotyi” vagy „szotyola” a bevett kifejezés, Borsodban és az északi régiókban egyértelműen a makuka használatos.
Az ország jelentős részén a „szotyi” szó a köznyelv része. Eredete a „szotyol” (ütöget) igére vezethető vissza, ami arra a régi paraszti szokásra utal, amikor bottal ütögették ki a napraforgótányérból a magokat. Ez a szó mára teljesen összeforrt a lelátók, a parkok és a vasútállomások hangulatával: a „szotyizás” az ország nagy részén egyet jelent a kötetlen kikapcsolódással.
Ezzel szemben Borsodban a „szotyi” kifejezés használata szinte „idegen testnek” hat. Annak a szónak a gyökerei, melyet itt használnak, a szláv makucha kifejezésig nyúlnak vissza, amely eredetileg az olajütés után visszamaradt pogácsát jelentette. Idővel ez a megnevezés a napraforgómagra vándorolt át.
A nyelvészek szerint az ilyen típusú tájszólási eltérések gyakran a történelmi kereskedelmi útvonalakhoz és a betelepülésekhez köthetőek. Az északi régiókban a szláv hatások erősebb nyomot hagytak a nyelvben, így maradhatott fenn a „makuka” a közbeszédben, míg az Alföldön és az ország középső részén a „szotyi” terjedt el dominánsan.
Borsodban, ahol a foci több mint sport – életérzés, szenvedély és közösségi rituálé –, egy dolog biztosan nem hiányozhat a képernyők mellől: a makuka. Miközben a világbajnokság lázában ég az ország, a megye terein, kocsmáiban és nappalijaiban halk, de ritmusos ropogás jelzi, hogy a meccs javában zajlik.
A borsodi szurkolói kultúrában a makukázás nem csupán nassolás, hanem egyfajta „stressz-levezető tevékenység”. Amikor a 85. percben még mindig 0–0 az állás, vagy egy kritikus tizenegyeshez készülődik a játékos, a szurkolók keze szinte önkéntelenül nyúl a zacskó után.
A folyamat precíziós munka: a magot a metszőfogak közé helyezni, egyetlen határozott mozdulattal feltörni, a belsejét kinyerni, majd a héjat – a megfelelő, gyakorlott ívvel – megszabadulni tőle. Aki ebben a megyében nőtt fel, az már gyerekkorában elsajátítja ezt a technikát, ami sokszor egyfajta státuszszimbólum is: minél gyorsabban és hangosabban ropog valaki, annál „rutinosabb” meccsnézőnek számít.
Valójában teljesen mindegy, hogy mit mondasz a boltban – a tartalom ugyanaz: egy marék ropogós, sós napraforgómag. Mégis, a szóhasználatunk elárulja, honnan jövünk. A „szotyi” az országos, egységesítő kifejezés, míg a „makuka” egy kis darabka lokális büszkeség, ami még akkor is megmarad, ha a világ többi része már régen elfelejtette.
Levander Virág
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
