Közel fél évszázadon át volt a miskolci diákélet meghatározó színtere, technikai innovációk bölcsője és későbbi országos médiamunkások ugródeszkája a Miskolci Egyetem egykori stúdiója. Az 1953 és 2000 között működő, legendás E/4-es kollégiumi műhely emléke előtt nemrég ünnepélyes emléktábla-avatással tisztelegtek, amely nemcsak a múltat idézte fel, hanem rávilágított egy különleges, a mai napig összetartó közösség erejére is.
A Miskolci Egyetem stúdiója 1953-ban kezdte meg működését, és egészen az ezredfordulóig sugározta műsorait, valamint híreit a hallgatóság számára. Az E/4-es kollégiumban otthont kapó műhely sokkal több volt egy egyszerű rádiós szerkesztőségnél, hiszen igazi befogadó közegként funkcionált, amely menedéket nyújtott azoknak a fiataloknak is, akik máshol nehezebben illeszkedtek volna be. Ebben a társaságban senkinek sem volt feltűnő vagy kirekesztő a maga apró „sutasága”. A rádiósok egy rendkívül összetartó csapatot alkottak, akik együtt éltek és dolgoztak, a stúdióhoz tartozás pedig igazi kiváltságnak számított az egyetemi évek alatt. A vidám és közvetlen hangulatot jól jellemzi az a visszaemlékezés is, miszerint az újonnan érkezőket kedélyes invitálással fogadták a stúdió társalgójában.
A lelkesedés mellett azonban a hallgatóknak komoly technikai és anyagi kihívásokkal is szembe kellett nézniük, hiszen az éves költségvetésük mindössze ötezer forint volt. A kreatív problémamegoldás emiatt a mindennapjaik részévé vált. Mivel az alkatrészhiány a boltokban is általános volt, a fiatalok maguk építették és javították a berendezéseiket, olykor éjszakába nyúlóan, néhány sör kíséretében szerelve a gyakran rossz állapotú stúdiómagnókat és a kazettás készülékeket.
Az 1970-es évek elején a stúdiósok építettek egy 21 csatornás, professzionális valódi keverőpultot is. A hiányzó tolópotenciométereket leleményes módon, egy Videotonnál dolgozó ismerős segítségével szerezték be, emellett a jobb hangminőség érdekében a kollégiumok közötti kábeleket is saját maguk cserélték le.
Ez a műszaki szemlélet és a hiányból fakadó találékonyság olyan elképesztő műfaji újításokat eredményezett, amelyekkel a miskolci diákok a korabeli professzionális médiumokat is megelőzték.
Ilyenek voltak például azok a több helyszínt összekapcsoló, a kortársak számára “varázslatosnak” ható kvízműsorok, amelyekhez hasonló technikai bravúrt akkoriban a Magyar Rádió is legfeljebb csak a futballközvetítések során tudott alkalmazni. A stúdió keretein belül nemcsak rádióztak, hanem részt vettek az első diósgyőri fesztiválról készült dokumentumfilm komplex hangkeverésében is.
Nem meglepő, hogy a stúdió sokak számára a későbbi újságírói karrier alapkövét jelentette. Az itt elsajátított műszaki rendszerszemlélet, a sűrítés, a vázlatolás és a problémamegoldó csapatmunka olyan előnyt biztosított számukra, amellyel később budapesti, országos rádióknál – köztük a Klubrádiónál – és televízióknál is sikeresen helytálltak.
Az egykori rádiósok a mai napig ápolják a közös múltat és a selmeci hagyományokat. Karcagi Pál kezdeményezésére Szolnokon létrejött egy nosztalgia stúdió, ahol a régi munkatársak minden évben találkoznak, hogy a megmaradt technikai eszközökkel online adásokat és hangjátékokat készítsenek az alkotás öröméért.
A Miskolci Egyetem vezetősége által is támogatott hagyományőrző kultúrának köszönhetően az E/4-es kollégium bejáratánál immár emléktábla hirdeti a műhely egykori alkotóinak munkáját. A stúdió gazdag öröksége és archívuma – a rengeteg fotó, hangdokumentum és írásos anyag – ráadásul átkerült a Kommunikáció és Médiatudomány Tanszékhez, így az egyetemi könyvtárban hamarosan szabadon kutathatóvá válik, hogy az utókor számára is kézzelfogható maradjon a hallgatói média ezen korszaka.
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
