Ózd új intézménye háromtól tizennyolc éves korig fogadja majd a nehéz helyzetbe került gyermekeket. Az ünnepélyes átadást a napokban tartották. Az otthon várhatóan ősszel kezdi meg működését, de addig még a berendezés beszerzése a legfontosabb feladat.
A megnyitót – melyen ott voltak a parlamenti és önkormányzati képviselők, a járási hivatal vezetője és a környék polgármesterei, valamint a segítő szolgálatok munkatársai is – az egyik leendő lakószobában tartották meg, közvetlenül a felújítás befejezése után. Az ünnepség egy szavalattal kezdődött, majd elsőként Janiczak Dávid polgármester szólt a résztvevőkhöz. Elmondta, hogy a gyermekek átmeneti elhelyezése kötelező önkormányzati feladat, de a város sokáig nem tudta ezt teljesíteni forráshiány miatt. A helyzetet egy célzott kormányzati támogatás változtatta meg, így jöhetett létre az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény (ÓTSZEGYII) által működtetett otthon.
Az épület ugyan már elkészült, de a bútorok még hiányoznak, és az önkormányzat szűkös költségvetése miatt egyelőre nem tudják megvásárolni őket. Szerencsére egy nem várt segítség kisegíti őket: Bükkszenterzsébet polgármestere, Ortó Szilárd, nyugat-európai kapcsolatai révén bútorokat szerez az intézmény számára.
„A hanyatló nyugaton olyan kapcsolatokkal rendelkezik, ahol a 4-5 évente cserélendő bútorokat el lehet hozni Magyarországra díj ellenében, csak a fuvarköltséget kell kifizetni. Ennek keretében 2015-ben már én is jártam Németországban, és hoztam az Ózdi Almási Balogh Pál Kórháznak is elektromos ágyakat, az idősotthonokba is hoztunk elektromos ágyakat, bútorokat, sőt, már iskolákban is hoztunk padokat, székeket, asztalokat tőlük. Nagyon nagy segítség ez számunkra, és ő ígérte, hogy segíteni fog ezt az intézményt is teljesen berendezni” – mondta Janiczak Dávid.
A polgármester szerint a berendezés várhatóan októberre készül el, és az otthon ekkortól fogadhatja az első lakókat.
Az intézmény jelentőségéről Bányai Zsuzsa, az ÓTSZEGYII igazgatója beszélt. Elmondta, hogy az otthon biztonságos menedéket és átmeneti támaszt nyújt majd azoknak, akik ide kerülnek. Számára ez a pillanat különösen fontos, hiszen tizenhárom éve ott volt a régi otthon bezárásánál, most pedig az újrakezdést is átélheti.
„Ez a nap azonban nem a múltról szól, hanem a jövőről. Azokról a gyerekekről, akiknek szükségük lesz erre az otthonra. Azokról a családokról, akik átmeneti nehézségeik idején segítséget kaphatnak. És azokról a szakemberekről, akik minden nap azért dolgoznak majd, hogy a gyermekek biztonságban, szeretetteljes környezetben tölthessék el életük ezen nehéz szakaszát” – fogalmazott az igazgató.
A következő időszak feladata az intézmény személyzetének a kiválasztása . Az induláshoz körülbelül hét munkatársat keresnek, akiktől kifogástalan előéletet várnak el. Hogy a vendégek saját szemükkel lássák az eredményeket, Bányai Zsuzsa a szalagátvágás után körbevezette őket az épületben. Az otthon három lakószobájában összesen tizenkét gyermek kaphat helyet, emellett közösségi tér, konyha és fürdőszobák is lesznek. A gyerekek egy évre költözhetnek be, indokolt esetben ez további egy évvel meghosszabbítható. Ez idő alatt minden kiadásukat, a zsebpénztől a különórákig, az ÓTSZEGYII fedezi.
Forrás és fotó: Ozd.hu
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
