A Magyar Közlöny buktatta le Tóth-Szántait a Fidesznek küldött pénzről

Miskolc polgármestere a 2024-es választásnak „függetlenként” ment neki és nyert, majd a mostani április 12-i választások utáni súlyos Fidesz-vereség után is azt hangoztatta, ő független és civil. De akkor miért támogatta közel egymillióval a narancsos pártot? Ezt a kérdést teszi fel Szopkó Tibor.

Szopkó Tibor képviselő mutatott rá, hogy a Magyar Közlöny melléklete buktatta le Tóth-Szántai Józsefet – százezrekkel támogatta a Fideszt.

A képviselő emlékeztetett, hogy Miskolc polgármestere az önkormányzati kampányban azt állította magáról, ő egy független, civil jelölt. Majd megválasztása után azonnal elkezdett a Fidesznek kampányolni, ezt egyáltalán nem is rejtette véka alá. Április 12-e után viszont eszébe jutott, ő mégis független. És civil. És együttműködne.

„A tegnapi Hivatalos Értesítő szerint ez hazugság. Hiszen Tóth-Szántai József 2025-ben 834 381 Ft-tal támogatta a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséget. (Hollósy András magasabb összeggel, de ő bevallottan párttag). Az pedig biztos csak a véletlen műve, hogy ez az összeg az éves becsült ~27,6 milliós nettó fizetésének a 3%-a. Csak nem a fizetéséből kellett „leadni” ezt a részt?

Polgármester Úr, ne minket nézzen hülyének, úgyis minden kiderül! Most az ország hivatalos lapjából. Ciki” – fogalmazott bejegyzésében Szopkó Tibor. Tállai András neve is felbukkan, de ő szintén sosem állította magáról, hogy független lenne és civil.

Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!

Kapcsolódó cikkek