Sikeresen lezajlott a Miskolc és Térsége Turisztikai Egyesület közgyűlése, ahol a tagok nemcsak a 2025-ös év szakmai és gazdasági beszámolóját fogadták el, hanem tisztújításra is sor kerítettek.
A közösségi médiában tett beszámoló szerint az elmúlt esztendő az együttműködések erősítéséről és az innovációról szólt. Az egyesület bővítette partnerségi hálóját, aktívan formálta a térség turizmusát, és számos rendezvénnyel, szakmai fórummal, valamint az aktív turizmust támogató kezdeményezéssel járult hozzá a fejlődéshez. Az új megközelítések és programok révén stabil, fejlődő pályára állhat a szervezet.
A közgyűlés egyik legfontosabb napirendi pontja a tisztújítás volt. A tagság bizalma alapján az egyesület új elnökévé Bíró Tibort választották, aki a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetőjeként is ismert szakember.
Az elnökség tagjai között több, a térség turizmusában meghatározó szereplő is helyet kapott. Oszlánczi Réka, Hegedűsné Szigetvári Eszter, Kisgergely Zsolt és ifj. Ostorházi Imre. Az új vezetés megalakulását követően alelnökökké Oszlánczi Rékát és Hegedűsné Szigetvári Esztert választották.
Az új elnökség első nyilatkozatában hangsúlyozta, céljuk a még szorosabb együttműködés kialakítása a térség szereplői között. Mint fogalmaztak, az összefogás, a szakmai párbeszéd és az innovatív gondolkodás kulcsfontosságú a turizmus további fejlődése szempontjából. Nyitott és aktív munkára készülnek, amelybe minden tagot szeretnének bevonni.
A búcsúzó elnök, Szendrei Mihály köszönetet mondott a tagságnak az elmúlt évek bizalmáért és közös munkájáért, egyben sok sikert kívánt az új vezetésnek. Az egyesület vezetőváltása így nemcsak lezárása egy időszaknak, hanem egy új, lehetőségekkel teli korszak kezdete is a miskolci térség turizmusában.
Fotó: Facebook
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!v
