Ha hamis aláírások, akkor most mindenki az ajánlóívekre gondol. Pedig nemcsak ott lehet csalás. A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott egy borsodi ügyvéd büntetőügyében, aki egy polgári per indításához szükséges iratot ügyfelének és egy harmadik személynek a tudta nélkül hamisított aláírásával látott el. Az ítélet ellen az ügyészség fellebbezett.
A tényállás szerint a vádlott ügyvéd 2020 májusában keresetlevelet és ahhoz kapcsolódó költségmentességi kérelmet készített megbízója számára. Utóbbi nyomtatványon azonban nem csupán saját nevét írta alá okirati tanúként, hanem – a tényleges személyek tudta és beleegyezése nélkül – az ügyfél és egy másik tanú aláírását is ő maga hamisította rá az űrlapra.
A dokumentum komoly anyagi következményekkel járt. A polgári ügyben eljáró törvényszék a kérelem alapján teljes személyes költségfeljegyzési jogot engedélyezett a felperes részére, ami azt jelentette, hogy a közel harminchárommillió forintos pertárgyérték után számított mintegy másfél millió forintos eljárási illetéket az eljárás megindításakor nem kellett leróni. A per végül egyezséggel zárult, a mérséklés után fennmaradó százötvenezer forintnyi illeték megfizetésére a bíróság az egyik alperest kötelezte – ezt a döntést a másodfokú bíróság is helybenhagyta.
A büntetőeljárásban az ügyészség polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntettével vádolta az ügyvédet, a bíróság azonban ettől eltérő jogi minősítést alkalmazott. Indokolása szerint a költségmentességi nyomtatvány nem minősül bizonyítéknak, hanem jognyilatkozatnak, ezért a terhelt cselekménye hamis magánokirat felhasználásának vétségeként értékelendő.
A bíróság az ügyvédet két évre próbára bocsátotta. Az enyhébb ítélet meghozatalában szerepet játszott, hogy a férfinak nem volt korábbi büntetett előélete, beismerte tettét és megbánást tanúsított, az eset óta pedig jelentős idő telt el. Azt a körülményt is figyelembe vette a bíróság, hogy az irat tartalma valós adatokat tükrözött, csupán az aláírások voltak hamisak. Súlyosító körülményt a bíróság nem talált. Az ítélet jogerőre emelkedése azonban egyelőre várat magára, mivel az ügyészség fellebbezést nyújtott be.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
