Különleges vasárnap délutáni olvasnivalót kínál februártól induló sorozatunk a Borsod24 követőinek. Különleges azért, mert Miskolc egyik legnagyobb lokálpatriótájának, a város díszpolgárának, Fedor Vilmosnak a tollából született, másfelől egy olyan sikeres kiadványban jelent meg először 2017-ben, amelynek példányai a nagy siker okán már legfeljebb csak az antikváriumokban bukkannak fel. Azért is érdemes elmerülni az egykor alpolgármester írásában, mert a szerző az aktuálkolitikát és a szenzációt kerülve, egyetlen szempont alapján vetette papírra emlékeit, kutatásait, gondolatait: minél több irányból szeretne rávilágítani arra, milyen Miskolcot feltétel nélkül szeretni.
Miért Miskolc? Azért, mert a Bükk hegység páratlan szépségű „kövei” kellemes kirándulást és csodálatos látványt nyújtanak az ide érkezőknek.
Rossz kedvem idején Szentlélekre visz a lábam. Oda, melyet már nagyon régen felfedezett magának az ember. Csak néhány perc és érezzük, hogy valami végtelen nyugalom foglalja el minden rossznak helyét, és egy pillanat alatt átjár bennünket az a csoda, ami leginkább gyermekkorunk békéjét idézi bennünk. Észrevesszük, ha madár repül, halljuk énekét, és legszívesebben magunk is repülnénk velük, le egészen a völgy aljáig, hogy aztán új erőre kapva hódítsuk meg a messzire látszó hegyek csúcsait. Itt Szentléleken, az egykori kolostor romjainál állva látjuk magunk előtt régen élt lakóit, amint a végtelenbe mormolják imáikat a megbékélésről, az elfogadásról és a háláról.
Nem messze Szentlélektől különleges sziklaképződményeket találunk, a „látóköveket”. Mint a hosszú élet után megfáradt öregek kapaszkodnak egymásba, dacolva hóval, jéggel, faggyal és rekkenő meleggel már több millió éve. Valójában hírnökök ők, a távoli múltban történt tájformáló változások hírnökei. Nevüket onnan kapták, hogy ha felmászunk rájuk, a szédítő magasságból letekintve a Bükk kitárja ablakát, látjuk a lankái között megbúvó kis falvakat és Lázbérc hatalmas víztározóját. Ha szerencsénk van és az időjárás lehetővé teszi, akkor a messzi távolban a Magas-Tátra havas csúcsaiban is gyönyörködhetünk. Két korszak hegyei, az öreg Bükk és a fiatal Magas-Tátra parolázik szemünkben.
Itt minden évszak gyönyörű. A tavasz harsogó zöldje, a madarak párválasztó trilláitól hangos erdő, az ételt követelő utódokkal megtelt fészkek, a május pettyes őzgidái, és a virágok, melyek színes festékpöttyökként lepik el a völgyeket és a patakok partját. Aztán a nyár meleg takarója alatt megnyugszik a természet, és bőven adja gyümölcsét az arra járónak, hogy aztán elcsábítsa őket és vezesse a legszebb rétekre, sötét fenyvesekbe, nagyszoknyájú anyókaként üldögélő jó szagú tölgyek árnyékába. Én nagyon szerettem futni lefelé a völgybe. Nem érdekelt engem, ha csalán, vagy szederinda mar húsomba, csak futottam. Apám óvó kiabálása egyre halkult, és én csak rohantam tovább. A vége mindig ugyanaz volt. Amikor elfáradtam, széttárt karokkal belevetettem magam a nagy virágos fűbe. A gyerekkor el nem tűnő emléke. Az illat, a látvány s az öröm örökre velem marad.
Ősszel, amikor eső után felmelegszik az idő, és a nyár még egyszer, utoljára napsugaraival megsimogatja az erdőt, gombák milliói népesítik be a fák alját és a harmatos tisztásokat. A vargánya, a tinóru, a pereszke, a galambgomba sok ehető fajtáját neveli az erdő. A rizike a fiatal fenyvesek alatt terem, olyan helyen, ahol korábban lombhullató fák voltak. Ezt még apámtól tanultam.
Aztán az élők téli álomhoz készülődnek. Vannak, akik ilyenkor messzire utaznak, mások odúkban, sziklák rejtekén húzzák meg magukat. Az ősz sziporkázó színeit lassan leveti az erdő, s a hó elborít hegyet és völgyet, de mindenki tudja, hogy a fehér takaró alatt az élet milliói várják, hogy a természet színháza újra elhúzza téli függönyeit, és ők megkezdjék előadásukat. Ahogy az történik, már ki tudja mióta.
Fénykép: Német-Bucsi Attila, Magyar Természetjáró Szövetség
A kövek és a kolostor
A Bükk hegység gazdag „kövekben”, a turista könyvek leírásából is ismerhetjük ezeket a látványosságokat. Magasságuk 800-900 méter, és mivel viszonylag méretes (500-600 méteres) csúcsok fölé tornyosulnak, alulról nézve egészen magas hegység benyomását keltik. Megközelítésük gyalog lehetséges. A Látó-kövek a Bükk-fennsík déli részén húzódó kövek (Három-kő, Tar-kő, Cserepes-kő, Pes-kő) északi rokona pompás kilátással.
A pálos szerzetesek épülete 710 m magasságban épült föl. A Szentlélek tiszteletére elnevezett kolostorról kapta a terület ma használatos nevét (Bükkszentlélek). A egykori templom falai ma is állnak, a kolostor maradványainak feltárása és az épület rekonstrukciója jelenleg is folyik. A templom egyhajós, szentélye sokszögzáródású. Hossza 20,5 m, szélessége 9,5 m. 1219-ben már tudunk a Miskolc nemzetség tapolcai bencés apátságáról, 1240-ben már remeték laktak a mai szentléleki kolostorrom helyén.
Szerző: Fedor Vilmos
Forrás: Miért Miskolc (2017, Bíbor kiadó)
Nyitókép: A Pálos kolostor romjai 1933-ban – Fortepan / AR
A sorozat további részei itt olvashatóak.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
