Megtalálták az eltűnt nyékládházi nőt – mentőkutyák segítették a kutatást

Neptun

Épségben került elő csütörtök este az a 42 éves nyékládházi nő, akit január 28. reggele óta kerestek hozzátartozói és a hatóságok. H. Juditot a 3-as számú főút mentén, Nyékládháza és Emőd között találták meg a mentőcsapatok.

A Miskolci Rendőrkapitányság körözést adott ki a nő eltűnése ügyében, miután január 28-án, 9 óra körül az otthonából ismeretlen helyre távozott. A bejelentés szerint a hölgy a reggeli órákban indult el sétálni, azonban késő délutánig sem tért haza, és amíg a család egyre jobban aggódott érte, elkezdett besötétedni.

Január 29-én, a déli órákban a hozzátartozók megkeresték a kutató-mentő szervezeteket. A Neptun Mentőcsapat mentőkutyás egysége a Hope Egyesülettel és a Kutyákkal az Életért Alapítvány közös összefogásában azonnal megkezdte a keresést. A mentőakció során személykövető kutyákat is bevetettek, amelyek egyértelműen megerősítették, hogy az eltűnt személy Nyékládháza és Emőd között bolyongott.

A kutatás sikerrel zárult: a 42 éves hölgyet épségben, a 3-as számú főút mentén találták meg. A mentőcsapatok a helyszínen biztonságba helyezték és ellátták, majd átadták az Országos Mentőszolgálat munkatársainak.

A keresésben a Pingyomi Polgárőr Egyesület tagjai és a rendőrség munkatársai is közreműködtek, valamint indulásra készen állt a Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesülete is. A Neptun Búvár Klub és Mentőcsapat a hivatalos Facebook-oldalán köszönetet mondott minden résztvevőnek a gyors és összehangolt munkáért.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek