Megnyílt a nevezési időszak a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál számára, amelyet idén szeptember 4. és 12. között rendeznek meg. Magyarország legnagyobb nemzetközi filmfesztiválja három kategóriában várja a filmkészítők jelentkezését.
A szervezők tájékoztatása szerint nagyjátékfilm és dokumentumfilm kategóriában egyaránt hatvan perc vagy annál hosszabb vetítési idejű alkotásokkal lehet nevezni május 31-éig. A harmadik versenyprogram a CineNewWave elnevezésű kategória, amely kifejezetten magyar pályakezdő, feltörekvő alkotók élőszereplős kisjáték- és rövid animációs filmjeinek ad lehetőséget. Ebbe a kategóriába harminc percnél rövidebb filmekkel június 15-éig lehet jelentkezni.
A nevezés minden kategóriában ingyenes, azonban csak olyan alkotásokkal lehet pályázni, amelyek 2025-ben vagy 2026-ban készültek, és Magyarországon még semmilyen formában nem kerültek bemutatásra.
A CineFest az évek során a hazai és nemzetközi művészek, valamint filmkészítők fontos találkozópontjává vált. A fesztivál alatt a filmvetítéseket hagyományosan számos szakmai program kíséri. A rendezvény nemzetközi elismertségét jelzi, hogy 2019-ben a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) éves közgyűlését is Miskolcon tartotta.
A CineFest egyedülálló a hazai filmfesztiválok között abban a tekintetben, hogy az alkotásokat nemcsak magyar, hanem nemzetközi zsűrik is értékelik. A versenyprogramokat a FIPRESCI, az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE), valamint egy nemzetközi szervezetek által delegált ökumenikus zsűri is elbírálja.
Nevezni az alábbi linken lehet.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
