Az MVK tájékoztatta az utazóközönséget a változásokról, nehogy váratlanul érjen minket a két változás. Az egyik csak ideiglenes, a másik állandó, az egyvonalas bérletet használókat érintheti leginkább.
Az MVK az interneten tudatta, hogy november 29-én (szombaton) várhatóan 10 órától 16 óráig a Meggyesalja utca 60. szám előtt (a Nagyváthy utca és a Tompa Mihály utca közötti területen) az úttestet teljes terjedelmében lezárják, emiatt a Tiszai pályaudvar felé, illetve a Szondi György utcára továbbközlekedő 21-es járatok terelt útvonalon közlekednek és nem érintik a Nagyváthy utca, valamint a Teleki utca megállóhelyet. Az autóbuszokat a terelés ideje alatt az érintett szakaszon az Avasalja utca megállóhely után az Erzsébet téren lehet igénybe venni.
Ezen kívül megtudhattuk, hogy december 1-jétől a Repülőtér / Bosch – Berzsenyi Dániel utca viszonylaton közlekedő 3A-s autóbuszok a továbbiakban 23-as számjelzéssel közlekednek. A járatok útvonala és megállóhelyei változatlanok.
Az új viszonylatjelzés miatt az egyvonalas bérleteken feltüntetett viszonylatpárok is változnak december 1-től: a jelenlegi 3-3A viszonylatpár helyett 3-23 viszonylatpár jön létre. A 3-3A viszonylatpárra vásárolt egyvonalas bérletek érvényességi idejükön belül a 3-23 viszonylatpáron használhatók.
2025. december elsejétől az egyvonalas bérletszelvény csak az azon szereplő vonalakon, továbbá az 1-1G (901), 3-23, 5-15, 12-12G-20-20A (914), 14-14G-(914), 21-21G-101B, 29-29A-39, 30-31-35G, 35-36-(935), 43-44-45 vonalpárok valamelyikén érvényes. Az egyvonalas bérleteken nyomtatásban a zárójellel jelzett éjszakai viszonylatok helyhiány miatt nem szerepelnek.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
