Télapónak miskolci manókra volna szüksége az ünnepi csodához

A Miskolci Belvárosi Kör már több alkalommal bebizonyította, hogy a megyeszékhely iránti elhivatottsága csodákra képes önkéntesei közreműködésével. Ezúttal a Mikulással együtt újabb akcióhoz hívja segítségül a vállalkozó szelleműeket, hogy szebbé tehesse az ünnepeket.

Az idén nyáron szerveződött csoport tagjai már napok óta készülnek egy különleges meglepetéssel a miskolciak számára.

A közösségi médiában több ízben beharangozták, Télapóval egy szívmelengető akciót szerveznek. Azonban kiderült, a Mikulás a szokásosnál is elfoglaltabb mostanság, így több manóra volna szüksége, nehogy kifusson az időből.

A belvárosi kör tagjai megtudták, Télapó bízik a helyiekben, és biztosra veszi, hogy nem hagyják őt cserben. Azt is kiderítették, a kedves, piros ruhás Miklós 2025 november 27-én, csütörtökön este 19:00 órakor várja segítőkész önkéntes manóit (találkozó a Szent István téren 18:45-kor), akik erre szeretnének és tudnak időt szánni.

FONTOS!

Azok számára, akiknek elkél egy-két piros pont a Mikulásnál a virgács elkerüléséhez vagy csak jó szándékból szegődnének önkéntes manónak, az alábbi bejegyzés alatt kellene hozzászólásban vagy a [email protected] email címen jelentkezni.

https://www.facebook.com/miskolcibelvarosikor/posts/pfbid02QSTsEu9dswQNckCetGYrVUHW3UiiUpTpRp29Wd26KZiwzKVSQ3a6USQieHy97dSMl

Információink szerint Télapó azt is megüzente leendő manóinak, hogy készüljenek fel a hideg időre meleg, kényelmes „játszós” ruhával, és véletlenül se felejtsék otthon határtalan jókedvüket.

Fotó: MBEK, gyerekmese.info NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek