Újabb hitelfelvételre készül Miskolc

Ismét hitelfelvételre készül Miskolc kormánypárti vezetése – erről Szopkó Tibor korábbi alpolgármester osztott meg egy bejegyzést Facebook-oldalán.

A korábbi alpolgármester arról ír, hogy a fideszes politikusok azzal vannak elfoglalva, hogy a tegnap bejelentett Tiszás jelölteket támadják, miközben a város újabb hitelfelvételre készül. Szopkó Tibor szerint a támadás csak egy figyelemelterelési kísérlet a valós problémákról.

„A miskolci FIDESZ szerint nem veszik észre az emberek az újabb milliárdos hitelt, ha közben elég hangosan szidják az ellenzéket?” – tette fel a kérdést.

Mint a bejegyzéséből kiderült, a következő közgyűlés előterjesztései között szerepel, hogy a város újabb 1 milliárd forintos hitelt vegyen fel működési célokra, ennyivel kívánják megemelni a már meglévő hitelkeretet. Szopkó Tibor összegezte a kormánypárti városvezetés eddigi hitelfelvételeit és ebből kiderül, hogy alig egy év alatt összesen több mint 10 milliárd forint hitelt vett fel a Tóth-Szántai József vezette város.

Szopkó Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy nem lenne szükség ekkora hitelfelvételre, ha nem vont volna el 6 milliárd forintot a kormány az önkormányzattól.

„Hitelfelvételben tehát egy bő év alatt elhagyták a 10 milliárd forintot, közben 6 milliárdot vont el a kormány csak az első félévben. Ezért úgy gondolom, inkább a gazdálkodással kellene foglalkozni az ellenzéki szereplők nemtelen támadása helyett.”

A képviselő teljes bejegyzését itt tekinthetik meg:

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek