Az egyhetes diósgyőri focimaraton három mérkőzéssel ígér izgalmakat, és ha a csapat meg tudja lovagolni a Paks elleni győzelem hullámát, akár jelentős lépést tehet a tabellán felfelé. A miskolci szurkolók reménykednek: talán most, a hétvégi siker után, átszakadt valami, és a DVTK végre megtalálja önmagát.
Véget ért az NB I első harmada, és bár a diósgyőri szurkolók nem erről az indulásról álmodtak, a hétvégi Paks elleni győzelem új reményt adhat a folytatásra. A miskolci csapat 11 ponttal a nyolcadik helyen áll a tabellán, ami jelentős előrelépés a korábbi kiesőzónához képest.
A piros-fehérek mérlege a 11 forduló után vegyes képet mutat: két győzelem, öt döntetlen és négy vereség, 15:21-es gólkülönbséggel. A hétvégi, listavezető Paks elleni siker azonban különösen fontos volt – ez lett a DVTK idei második győzelme, ráadásul az első hazai pályán. A csapat megérdemelten verte a paksiakat, és ez az önbizalomnövelő siker pont jókor jött.
A tabella rendkívül sűrű, ami egyszerre ad okot optimizmusra és óvatosságra. Az utolsó helyen álló Nyíregyháza mindössze két ponttal maradt le a diósgyőriektől, míg a kilencedik Kazincbarcikának még egy elmaradt mérkőzése is van decemberben. Felfelé is szoros a mezőny: a hetedik helyen álló Puskás Akadémia csupán öt ponttal marad el a tabella élén álló Pakstól.
Radenkovic csapatának azonban nincs ideje pihenésre. Kedden este 20 órakor már újabb próbatétel vár a piros-fehérekre a MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában, amikor a Szeged-Csanád Grosics Akadémia érkezik a DVTK Stadionba. A másodosztályú ellenfél jelenleg az ötödik helyen áll az NB II-ben, hétvégén 1-0-ra kikapott a Videotontól. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti, és különleges élménnyel várja a szurkolókat: a VIP belépőjegy korlátlan étel- és italfogyasztást tartalmaz, a kisgyermekkel érkező családokat pedig gyereksarok és animátor várja.
A szünetben ezúttal is lehetőség nyílik a hagyományos szurkolói játékra, ahol a résztvevők a 16-os vonaláról próbálhatnak gólt lőni az alapvonalra helyezett kis kapuba. Három kísérletből elég egyszer betalálni, és máris garantált a nyeremény: egy tálca Borsodi sör. A játékban csak nagykorúak vehetnek részt, jelentkezni a mérkőzést megelőző nap 16 óráig lehet.
A héten még egy kulcsfontosságú találkozó vár a diósgyőriekre. Vasárnap délután fél 4-kor az ugyancsak kiesőhelyen tanyázó Újpest látogat Miskolcra a Fizz Liga 12. fordulójában. Az első fordulóban a lilák 3-1-re nyertek, ám ezúttal nem ők számítanak esélyesnek. A mérkőzés kiemelt jegyárakkal várja a szurkolókat, és a belépőkhöz név és születési adatok megadása kötelező. A jegyek már megvásárolhatók a jegy.dvtk.hu oldalon és a DVTK Shopban.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
