Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is több fideszes politikus indult október 23-án, azaz tegnap reggel Budapestre, hogy közösen vonuljon a nemzeti ünnepen megrendezett kormánypárti felvonuláson, a Békemeneten. A legnagyobb megtiszteletés minden bizonnyal Molnár Péter miskolci önkormányzati képviselőt érte, aki azzal büszkélkedett közösségi oldalán, hogy Rákay Phillip az ő kezében levő tábláról olvasta fel, hogy… MISKOLC. A Békemeneten emellett más érdekes arcokat is észrevett szerkesztőségünk.
A helyi aktivisták és politikusok már kora reggel elindultak a megyéből, és ahogy azt a kormányzati kommunikációs guruk elvárták tőlük, percről percre posztolták a közösségi médiában a napjukat. Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke már reggel hét óra előtt közzétette, hogy csapatával elindult Budapestre, de ugyanígy tett Koncz Zsófia, Kiss János és Csöbör Katalin.
Külön érdekesség, hogy bár Molnár Péter miskolci kereszténydemokrata politikus – és önkormányzati képviselő, a városházán a Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke, ráadásként a Miskolci Szakképzési Centrum igazgatója – tegnapi posztjában ezek a tisztségek mégis háttérbe szorultak, másra volt nagyon büszke.
A képviselő örömmel posztolta, hogy Rákay Philip, a rendezvény műsorvezetője éppen az ő táblájáról olvasta be a város nevét – ezzel, ha csak pár másodpercre is, országosan világhírűvé téve a miskolci delegációt.

A poszt alá gyorsan érkeztek a gratuláló kommentek, hiszen nem mindennap adódik ilyen történelmi pillanat. Molnár Péternek ezúton is gratulálunk az elért eredményhez.
Az országgyűlési képviselők és a térségi önkormányzatok tagjainak részvétele nem volt meglepetés, hiszen egy virtigli pártpolitikai rendezvényként a funkcionál a Békemenet. A szerkesztőségünk ugyanakkor kiszúrta, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal kabinetvezetője, Dr. Bodnár Norbert és a főigazgató, Dr. Menyhárt Szabolcs is büszkén feszít a tömegben, mögöttük a takarásban Kiss János látható:

Képek: Molnár Péter Fb
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
