Szeptember végén Márki-Zay Péter, az ellenzék 2022-es miniszterelnök-jelöltje volt a vendégünk. A beszélgetés során Hódmezővásárhely polgármestere kitért Varga Juditra is, illetve arra, hogy a Fidesz vissza szeretné hozni a politikai életbe az egykori igazságügyi minisztert.
Hónapok óta újra és újra előbukkanó téma Varga Judit, egykori igazságügyi miniszter politikai visszatérése. A napokban ismét előkerült a téma, Gulyás Gergely videóban üzent Varga Juditnak, hogy térjen vissza. Korábban, még nyáron Orbán Viktor is elismerően beszélt a Völner-Schadl ügybe, valamint a kegyelmi botrányba belebukó politikusról, akit született tehetségnek nevezett és azt is megemlítette, hogy, Varga miniszterelnök is lehetne.
A visszatérésről szóló hírekre tegnap Magyar Péter is reagált. Varga Judit volt férje a következőket írta: Ahogy korábban is elmondtam, nekem nincs beleszólásom abba, hogy a Fidesz kivel, milyen felállásban akarja elveszíteni a választást jövőre. Azt viszont tudom, hogy a volt feleségem pontosan érzi, hogy mi a három gyermekünk érdeke. Egyet megígérhetek: bárhogyan is alakul a következő 6 hónap, tőlem soha nem fognak egy rossz szót sem hallani Juditról mint emberről. Soha.
Érdekesség, hogy Márki-Zay Péter már szeptember végén beszélt a témáról, amikor a Borsod24 meghívására Miskolcra látogatott és részletesen kifejtette a véleményét a lehetséges visszatérés kapcsán.
„Orbán elmondta, hogy micsoda született tehetség Varga Judit, hogy milyen fantasztikus… ki rúgta ki? Nem Orbán rúgta ki?” – tette fel a költői kérdést az egykori miniszterelnök-jelölt.
Később azzal folytatta, hogy: „Azt a Varga Juditot siratják és akarják visszahozni, aki elmúlt másfél évtized három legdurvább bűncselekményében nyakig benne volt, egyértelmű erkölcsi felelőssége van. Az ő minisztériumába áramlottak a végrehajtó maffia pénzei. A Völner még védekezésképp be akarta hívni tanúnak a miniszter asszonyt, nem kétségesen arra utalt, hogy neki vádlottnak kellene lenne.”
Később Márki-Zay Péter még felemlegette a szintén Varga Judithoz köthető Pegasus lehallgatási botrányt. Ekkor a Pegasus nevezetű izraeli kémszoftverrel hallgattak le újságírókat, ügyvédeket. Végül pedig megemlítette a legnagyobb felháborodást kiváltó kegyelmi botrányt is, ami szintén Varga Judithoz köthető.
A teljes beszélgetést megtekinthetik YouTube csatornánkon, a Varga Juditra vonatkozó részt 23 perc 45 másodperctől láthatják.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
