Stabil termelésre állt át a szerencsi üveggyapotgyár, már külföldi piacokra is szállítanak

Korábban már beszámoltunk arról, hogy megkezdődött a gyártás a szerencsi üveggyapotgyárban, mostanra pedig stabil termelési szintet ért el az üzem. A Masterplast Nyrt. és a lengyel Selena Group stratégiai együttműködésében működő gyár havi kibocsátása már meghaladja az ezer tonnát, a Szerencsen gyártott üveggyapot pedig a hazai piac mellett több külföldi országban is megjelent.

A beruházást üzemeltető Pimco Kft. ügyvezetője, valamint a Masterplast Nyrt. vezérigazgató-helyettese, Lukács Flórián László sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Masterplast 2023 elején vette át a projektet, majd a varsói tőzsdén jegyzett Selena Grouppal közösen, mintegy 50 millió eurós beruházással fejezte be a szerencsi üzemet. A termelés 2025 decemberében indult el, és mára elérte a stabil működéshez szükséges szintet.

A vezető kiemelte, hogy közel húsz év után ismét jelentős üveggyapot-gyártás zajlik Magyarországon, miután korábban megszűnt az ország egyetlen ilyen üzeme. Hozzátette, céljuk az volt, hogy a hazai építőipar ismét magyar gyártású üveggyapothoz jusson, ezzel pedig a Masterplast saját gyártásból kínálhassa a teljes hőszigetelési termékpalettát.

A szerencsi üzemben készülő Masterwool termékeket már nemcsak Magyarországon értékesítik, hanem Szerbiában, Szlovákiában és Romániában is megjelentek velük, emellett előkészítés alatt áll az ukrán piacra történő belépés. A vállalat tekercses és táblás üveggyapotokat egyaránt gyárt, amelyek mintegy 60 százalékban újrahasznosított üveget tartalmaznak, a gyártás során pedig bioalapú kötőanyagot alkalmaznak.

Lukács Flórián László szerint a jelenlegi, havi ezer tonnás (mintegy 150 kamionnyi áru) termelési kapacitás kihasználását a lakásfelújítási programok és az energiahatékonysági intézkedések is segíthetik a következő időszakban. A vállalat emellett továbbra is támogatni kívánja a helyi közösségeket, ennek részeként már együttműködik a szerencs-ondi munkahelyi bölcsődével is.

A sajtótájékoztatón Cseri András, a Masterplast nemzetközi marketing- és PR-igazgatója arról beszélt, hogy az utóbbi évek szélsőséges időjárása felértékelte a korszerű hőszigetelés szerepét. Mint fogalmazott, ma már nemcsak a téli fűtési költségek csökkentése fontos, hanem a nyári hűtési energiaigény mérséklése is, ezért a megfelelő szigetelés megtérülése is egyre gyorsabb.

Fotó: Pimco Kft./Facebook

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.

Kapcsolódó cikkek