Vascsővel, majd késsel támadt két emberre Perén – letartóztatták a gyanúsítottat

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra, 2026. július 26-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint június 24-én este Perén két emberre is rátámadt. Az ügyben emberölés kísérlete miatt folyik büntetőeljárás, a végzés jogerős.

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi az utcán szóváltásba keveredett az egyik sértettel, majd vascsővel többször megütötte, közben életveszélyesen megfenyegette. A támadásnak a sértett felesége vetett véget: elvette a vascsövet, és férjével elhagyta a helyszínt.

Hazafelé menet a házaspár összefutott a sértett édesapjával és testvérével, és beszámolt nekik a történtekről. A két hozzátartozó ezután felkereste a gyanúsítottat. Az újabb szóváltás során a férfi késsel megszúrta a testvért, miközben őt is megölésével fenyegette.

A bíróság szerint a cselekmény – bizonyítottság esetén – több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletének minősülhet, ami tíztől húsz évig terjedő, illetve életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

A letartóztatást a bíróság a szökés és elrejtőzés veszélyével indokolta: a várható büntetés súlyossága miatt tartani lehet ettől, valamint attól is, hogy a gyanúsított szabadlábon befolyásolná a tanúkat. A férfi előélete és életvitele alapján a bűnismétlés kockázatát is megalapozottnak látta a bíróság.

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.


Kapcsolódó cikkek