Miközben országos szinten látványosan megtorpant a lakóingatlanok drágulása, Miskolcon továbbra is az átlagot jócskán meghaladó áremelkedés figyelhető meg. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint a borsodi megyeszékhely jelenleg az ország legdinamikusabban fejlődő ingatlanpiacai közé tartozik, amit elsősorban a kínálat összetételének változása magyaráz.
Az idei első negyedévben még rendkívül erős volt a hazai lakáspiac árnövekedése, a második negyedévre azonban jelentősen veszített lendületéből. A zenga.hu elemzése szerint országosan a lakóingatlanok hirdetési árai éves összevetésben 14 százalékkal emelkedtek, ami számottevő lassulást jelent az első negyedévben mért 20 százalékos növekedéshez képest.

Az elemzés szerint szinte minden térségben mérséklődött az éves árnövekedés üteme. Ez különösen a főváros drágább kerületeiben és a nyugat-magyarországi megyeszékhelyeken volt látványos. Budapesten már csak 8 százalékos éves áremelkedést mértek, a XII. kerületben pedig az átlagos hirdetési ár még alacsonyabb is lett, mint egy évvel korábban. A szakértők szerint ez azonban nem valódi árcsökkenést jelent, hanem azt, hogy a kínálatban nagyobb arányban jelentek meg felújítandó és közepes állapotú lakások, miközben kevesebb új ingatlan került a piacra.
Miskolcon ezzel szemben továbbra is kiemelkedő drágulás figyelhető meg. Az átlagos hirdetési árak több mint 25 százalékkal emelkedtek egy év alatt, amivel a város Szolnok mellett az ország legnagyobb áremelkedését mutató települései közé került.
Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője szerint ennek egyik legfontosabb oka, hogy a miskolci ingatlanpiacon a tavalyi alacsony bázishoz képest jelentősen nőtt az új és újszerű lakások aránya. Mivel ezek az ingatlanok lényegesen magasabb áron jelennek meg a piacon, felfelé húzzák az átlagos hirdetési árakat.

Hasonló folyamatok figyelhetők meg a megyében is, ahol szintén az országos átlagnál nagyobb volt az áremelkedés. A szakértő szerint ebben szerepet játszik az is, hogy ebben a térségben a tavalyi árrobbanás később kezdődött, mint Budapesten vagy az ország legkeresettebb régióiban, így a felzárkózás még mindig tart.
A vizsgálat arra is rámutat, hogy miközben egyes térségekben továbbra is jelentős a drágulás, másutt már egyértelműen lassul a piac. A Balaton környékén például érezhetően visszaesett a kereslet, ami az árnövekedés ütemének mérséklődésében is megmutatkozik.
Nemcsak az árak emelkedése veszített lendületéből, hanem a vásárlói aktivitás is. A második negyedévben országosan gyengébb volt a kereslet, mint az év első három hónapjában. Futó Péter szerint ebben szerepet játszhatott a választások körüli kivárás, a húsvéti időszak szezonális hatása, valamint az Otthon Start program fokozatos kifutása is.

A szakértők szerint országos szinten egyelőre nem beszélhetünk árcsökkenésről, ugyanakkor a második negyedév egyértelműen azt mutatja, hogy a korábbi rendkívül gyors drágulás megtorpant. A következő időszakban várhatóan egyre inkább a helyi piaci sajátosságok határozzák majd meg, hogy mely térségekben folytatódik az áremelkedés, és hol válthatja fel azt hosszabb távú stagnálás.
Fotók: Zenga, NYITÓKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ (MTI)
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
