Borsod két várossal is az élére állt egy friss listának. A Kármán András vezette Pénzügyminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta azt a rendelettervezetet, amely meghatározza, melyik településnek mennyit kell befizetnie a 2025-ös helyi iparűzésiadó-többlete után – és a fizetésre kötelezettek sorát két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település vezeti.
A legtöbbet, 787 millió forintot, Kazincbarcikának kell átutalnia. A nem sokkal mögötte következő Berente 469 millió forintról kénytelen lemondani, így a lista első két helyét a térség adja – köszönhetően a Borsodchem vegyipari óriásnak. A sorban csak utánuk jön két Pest megyei település, Vecsés és Ecser, egyenként nagyjából 185 millió forinttal.
A kormany.hu-ra felkerült dokumentum szerint az érintett önkormányzatoknak 2026. június 30-ig kell teljesíteniük a befizetést, a tervezet véleményezésére pedig június 16-ig van lehetőség. A kötelezettség a Budapesten kívüli 830 településből 202-t érint.
A fővárosnak és a kerületeknek ezúttal sem kell fizetniük, és a kormány a megyei jogú városok adóbevételeit is érintetlenül hagyja. A tehermentesülés látványos: míg tavaly Budapestnek még 3,7 milliárd forintnyi bevételről kellett lemondania, idén nulláról. Hasonló a fordulat a nagyvárosoknál is – Kecskeméttől egy éve még több mint egymilliárdot, Komáromtól 1,3 milliárdot, Győrtől pedig 1,7 milliárdot vont el a kormány, idén egyiküknek sincs fizetnivalója.
Az elvonás hátterében a Versenyképes Járások Program áll, amelynek logikája szerint az erősebb helyi gazdaságokból befolyó többletet a kormány újraosztja a többi település között. A konstrukció a sajtóban „gödi modellként” vált ismertté – elsőként a HVG írt arról 2024 szeptemberében, hogy az Orbán-kormány ezzel a megoldással nyúlna az önkormányzatok iparűzésiadó-bevételeihez. Az első éves összegeket Nagy Márton jelentette be tavaly májusban, a mostani kör részleteiről szóló döntés pedig 2025 novemberében született meg.
Idén a tárca összességében jóval kevesebb forrást szív el a településektől, mint egy éve, a teher ugyanakkor érezhetően a kisebb, ipari adóerővel rendelkező önkormányzatokra terelődött. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége a múlt héten jelezte: szeretnék, ha a kormány megszüntetné a Versenyképes Járások Programot, és egy igazságosabb rendszerrel váltaná fel.
Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.
