Lemondott a capo, megrendült az Ultras DKSK

Ultras DKSK

Nem csak a pályán szenvedett vereséget a DVTK női kosárlabdacsapata szombaton a bajnoki döntő második mérkőzésén: a miskolci szurkolótábor emblematikus alakja, a capo is bejelentette lemondását, az Ultras DKSK pedig közleményben adta tudtára a drukkereknek, hogy a csoport nevében nem tudják tovább vállalni a szervezett szurkolást.

A DVTK hazai pályán hat ponttal kikapott az alapszakaszgyőztes Pécs ellen május 2-án a női kosárlabda NB I döntőjének második felvonásán. A baranyaiak így 2-0-ra vezetnek a párharcban, és már csak egy győzelemre vannak első bajnoki aranyérmüktől. A miskolciak ugyan jól kezdtek, ám a pécsi időkérés után a vendégek átvették az irányítást, s a hajrában a sérülések is megtizedelték a házigazdákat. A finálé következő mérkőzésére kedden kerül sor Pécsen.

A diósgyőri kosárlabda-szurkolók egy részét tömörítő Ultras DKSK szombat esti közleménye sem ígér túl sok jót a jövőre vonatkozóan. A szurkolócsoport tagsága – amelynek döntő többsége már 40 éven felüli, régóta elkötelezett drukkerből áll – nyíltan kimondta: elegük lett. A csoport felidézte, hogy évtizedek alatt végigutazták Magyarországot és Európát, hatalmas anyagi áldozatokat hoztak, és rengeteg energiát fektettek a szurkolásba – nem ritkán heteket töltöttek egyetlen perces koreográfia előkészítésével.

A szombati meccsen azonban a többi szurkoló egy része nem érkezett be a kezdés előtt, így a gondosan előkészített látványelem foghíjasan állt össze. Az ultrák közölték: ezt a jövőben nem tudják a csoport nevével vállalni. A capo – (olasz eredetű szó, jelentése: főnök, vezető) az ultrák világában a szurkolói csoport, illetve a „tábor” szurkolásért felelős első számú vezetője – lemondásáról annyit írtak: minden tiszteletet megérdemel, amiért idáig kitartott.

A közleményre érkező kommentekből is kitűnt, hogy a szurkolótársak egy része osztja az elégedetlenséget, de sokan a folytatást remélik. Többen a koreográfia gyengébb promotálását is szóba hozták mint hozzájáruló tényezőt, egy pécsi drukkertől pedig meglepő üzenet érkezett: „A legjobb kosárlabda-szurkolótábor vagytok Magyarországon – ne adjátok fel.”

Az Ultras DKSK ugyanakkor jelezte: a keddi pécsi meccsen még ott lesznek, hogy az végső búcsú lesz-e, egyelőre nyitott kérdés.

Szomorú látni mindezt, főleg annak fényében, hogy a DVTK más szakosztályában, a futballban is hatalmasak a problémák.

Adója 1%-a most a független helyi újságírás fennmaradását jelentheti. Támogassa kiadónkat, az Esélyegyenlőség és Fenntarthatóság Egyesületet, melynek adószáma 19315333-2-05.

Kapcsolódó cikkek