Újabb hullámokat vet a Nemzeti Kulturális Alap, vagyis a hírhedt NKA legfrissebb döntési listája, amely több tízmilliós, sőt százmilliós támogatásokat irányzott elő egyes művészeknek és cégeknek. Molnár Áron színész, influencer a napokban politikai elfogultsággal vádolta meg a döntéshozókat, amit a listán szereplő kazincbarcikai rapper, Rizner Dénes „Deniz” nem hagyott szó nélkül.
Egy közérdekű adatigénylés után derült ki, milyen összegeket ítéltek meg kulturális projektekre az elmúlt időszakban. A nyilvánosságra került dokumentum szerint a kedvezményezettek között szerepel többek között Pataky Attila és fia, Pataky Gergely (5-5 millió forint), a Munkácsy Art Rendezvényszervező Kft. (összesen több mint 170 millió forint), a Zenei Kör Művészeti Kft. pedig kiemelkedő, 500 millió forintos támogatásban részesült.
Molnár Áron színész-aktivista szokásához híven kritikus bejegyzésben támadta a Fidesz-közeli előadók és kulturális csoportok támogatását, szerinte ezek mögött nem szakmai, hanem lojalitási szempontok állnak, és közvetlenül Hankó Balázs minisztert, valamint Vidnyánszky Attilát említette, mint fő felelősöket.
„Minden támogatáshoz a hozzájárulásotok kellett és mindenről tudtatok. Fiúk. Én addig mondom, amíg következménye nem lesz a mocskosságaitoknak” – fogalmazott posztjában a NoÁr alapítója.
A vádakra az ötmillió forinttal megtámogatott Rizner Dénes, művésznevén Deniz reagált. A kazincbarcikai születésű kétszeres Fonogram-díjas rapper visszautasította, hogy tevékenységét a propagandával mossák össze. Tiszta a lelkiismerete, és közel tíz éve pályázik különféle célokra, klipekre, koncertekre, elmondása szerint gyakran sikertelenül.
„Mivel a rendszer úgy van kitalálva, hogy a tőlem (is) elvont jogdíjak egy részét pályázat útján lehet visszakapni, nincs mit szégyellnem, éltem a lehetőséggel” – írta, hozzátéve, hogy a rendszerszintű problémákat ne az alkotókon, hanem a lebonyolítókon kérjék számon. „Az én lelkiismeretem tiszta. Ha rendszerszintű problémáról vagy visszaélésről van szó a lebonyolítással kapcsolatban azt az illetékeseken verd le, ne rajtam.”
Rizner Dénes egyébként szoros szálakkal kötődik szülővárosához, Kazincbarcikához, ahol édesapja, Rizner József tanárként és korábbi önkormányzati képviselőként is ismert. A rapper munkásságát a város BarcikArt díjjal ismerte el, illetve a New Level Empire zenekarral közösen jegyzett Valahol című szerzeményük hazánk legtöbbször játszott magyar nyelvű dala lett 2016-ban.
De mi is ez az egész támogatási rendszer?
A Nemzeti Kulturális Alap a Fidesz irányította kultúrpolitika finanszírozásának egyik jelentős találmánya volt, lényegében az ebből a szférából befolyó bevételeket célzottan visszaforgatták a művészeti életbe. A probléma inkább az, hogyan tették mindezt. A pályázati rendszer elvileg azt hivatott biztosítani, hogy olyan kulturális értékek is létrejöhessenek – legyen szó könyvkiadásról, színházi előadásról vagy könnyűzenei produkcióról –, amelyek tisztán piaci alapon nem lennének életképesek. A rendszer viszont egyáltalán nem volt igazságos, miután a szakmai kuratóriumok felett megnőtt a politikai kontroll, és rendszerint a leköszönő kormánypártok kegyeltjei jutottak nagy összegekhez.
Kép: NLC
Most úgy támogatja a független médiát, hogy ez önnek egy fillérjébe sem kerül. Ajánlja fel adója 1%-át a Borsod24 kiadójának és járuljon hozzá a szabad sajtó túléléséhez!
